// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Hoppá: EMNP-MPP-koalíció Székelyudvarhelyen

// HIRDETÉS

Jövőre jöhet a közös jelöltlista.

Koalíciós megállapodást kötött az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) Székelyudvarhelyen, és közös jelöltlistával méretkezik meg a jövő évi helyhatósági választáson – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezetek képviselői. Jakab Attila, a néppárt Hargita megyei szervezetének elnöke elmondta, egyelőre nem a jelöltek nevesítését tartják prioritásnak, jelenleg a koncepciók egyeztetésén dolgoznak. Elárulta ugyanakkor, terveik közt szerepel a közös polgármesterjelölt állítása is.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a két szervezet országos elnöksége hogyan fogadta a helyi szervezetek összefogásának hírét, Gálfi Árpád, a polgári párt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke azt mondta, a kezdeményezők elsősorban a helyi közösség érdekeit tartották szem előtt, amikor az összefogásról döntöttek.

„Szeretnénk bebizonyítani mindenki számára, hogy fontosabb számunkra Székelyudvarhely, mint az aktuális politikai helyzet, és az ehhez kapcsolódó viták" – tette hozzá Jakab Attila. Mint mondta, a nemzeti oldal összefogását azért tartják időszerűnek, mert olyan városvezetést szeretnének, amely pontosan, átláthatóan elszámol a befizetett adókkal, amely tenni tud azért, hogy a hivatali ügyintézés gyors és nyomon követhető legyen és nem jelent pluszstresszt a város polgárai számára.

„Olyan várost szeretnénk, ahol van remény és jövő, amely vonzza a befektetőket, ahol a fiatalok nem kényszerülnek arra, hogy külföldre menjenek szerencsét próbálni. Olyan várost szeretnénk, ahol a gazdasági tevékenységet a városvezetés támogatja, ahol megfelelő figyelmet szentelnek az idősöknek, a kerékpárral közlekedőknek, a kismamáknak és a gyerekeknek" – hangzott el a sajtótájékoztatón. Jakab Attila elmondta továbbá, azt szeretnék, ha az önkormányzat támogatná a fiatal „fészekrakókat", területet és adókedvezményt biztosítva számukra.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro