Már az ügyészségi idézést is megkapta.
Saját ügyészkollégái feküdtek keresztbe Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tavaly leváltott főügyésze nagyívű európai karrierje előtt: miközben éppen arra készül, hogy az Európai Parlamentben ismertesse, mik a tervei arra az esetre, ha ő nyeri el a hamarosan létrehozandó európai ügyészség vezetői tisztségét, kiderült, hogy bűnvádi eljárás zajlik ellene.
Kövesi szerdán este mondta el az Europa FM rádiónak, hogy éppen a brüsszeli meghallgatásra készül, amely február 26-án lesz az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), és már kérte is a legfelsőbb bíróságon egy, a meghallgatás időpontjára eső per halasztását – majd néhány órával később egy rendőr jelentkezett az otthonában, és idézést kézbesített a bírák és ügyészek törvénytelenségeinek kivizsgálására tavaly létrehozott ügyészségi főosztálytól.
Az idézés február 15-ére szól – éppen aznapra, amikor Brüsszelbe akart utazni.
Mint kiderült,
Kövesi szerint egyértelműen a kormány áll az ügy mögött, amely így akarja megakadályozni az európai ügyászi kinevezését.
A kormány ugyanis a legkevésbé sincs elragadtatva attól, hogy Kövesinek komoly esélyei vannak a tisztség elnyerésére, miután a főügyész kijelölésével megbízott, jogászokból álló testület egy német és egy francia ügyész mellett őt juttatta tovább az utolsó körbe.
A szociálliberális kabinet ugyanis azt állítja: amíg Kövesi állt a DNA élén, az összeesküdött a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), és olyan „párhuzamos államot” hoztak létre, amely koholt vádak alapján simán elintéz bárkit – politikusokat és üzletembereket –, aki nem hajlandó gazsulálni neki.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter már konkrét lépéseket is tett Kövesi kinevezése ellen.
Bár nem derült ki, milyen ügyben idézték be, Kövesi szerint az ellene fölmerült korrupciós vádak elől Szerbiába menekült volt szociáldemokrata képviselő és üzletember, Sebastian Ghiţă feljelentése alapján indult eljárásról van szó.
Ghiţă azzal vádolta meg Kövesit, hogy még 2011-ben – legfőbb ügyészként – ő szólította fel arra, hogy 200 000 eurót kicsengetve állja az Országos Befektetési Alap (FNI) nevű piramisjáték csalás miatt elítélt egykori vezetője, Nicolae Popa repülővel történő hazaszállítását Indonéziából.
A legfőbb ügyészség már két éve vizsgálódott az ügyben, de nem talált semmilyen rendellenességet.
Adina Florea, az ügyben eljáró ügyész csütörtökön közölte: Kövesi jól tippelt, pontosan erről van szó.
Az ellenzéki pártok természetesen azt mondják,
A kormányzó Szociáldemokrata Párt szerint viszont hagyni kell az igazságszolgáltatást, hogy végezze a dolgát, és felszólította az ellenzéket, hogy nem politizálja át az ügyet. A kormányoldal által elfogadott igazságügyi reform ugyanis – így a PSD – szavatolja Kövesi számára, hogy tiszteletben tartják a jogait, az ügybe nem avatkoznak be a titkosszolgálatok, ha pedig vádat emelnek ellene, korrekt, törvényesen létrehozott bírói tanácsok által levezetett eljárásban lesz része.
Ha csak úgy nem.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.