Előrébb hozhatják az esti kijárási korlátozás kezdetét. Emellett az oltási kampány harmadik szakaszát is hamarabb elkezdenék.
Könnyen megtörténhet, hogy szigorodnak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, miután minden jel szerint már Romániában is zajlik a pandémia harmadik hulláma.
Sajtóértesülések szerint a kormány fontolgatja, hogy egy órával előre hozza az esti kijárási korlátozás kezdetét.
Ez annyit jelentene, hogy 11 helyett már 10 órától tilos lenne alapos indok nélkül az utcán tartózkodni.
Ez természetesen azt is maga után vonná, hogy a vendéglátóhelyek zárási időpontját is előre hoznák.
Florin Cîţu miniszterelnök hétfőn egyelőre nem erősítette meg az értesülést, annyit mondott, hogy figyelemmel kísérik a járvány alakulását, és a járványhelyzet függvényében dönthetnek majd.
Addig viszont a jelenlegi korlátozások maradnak érvényben, vagyis azon településeken, ahol 1,5 alatt van az előző 14 napban az ezer főre eső fertőzöttek száma, a vendéglátóhelyek, színházak és mozik 50 százalékos kapacitással működhetnek, ahol 1,5 fölött, ott 30 százalékos kapacitással üzemelhetnek, 3 ezrelék fölött pedig a vendéglátóhelyek teraszain kívül be kell zárni őket.
Florin Cîţu egyébként hétfőn azt is elmondta, elrendelte, hogy azon településeken, ahol nagyon magas a fertőzöttségi arány, az oltási kampány harmadik fázisában oltásra jogosult személyek is megkaphassák a vakcinát, ha nincs jelentkező az első két szakaszban érintettek közül, és oltóanyag is van.
A miniszterelnök szerint ugyanis őrültség hagyni, hogy parlagon heverjenek az oltások, ha az első és a második körös jogosultaknak nem kellenek, de a harmadik körösök szívesen beadatnák maguknak.
Egyben be is szólt Temesvár és Temes megye vezetőinek, ott ugyanis kiderült, hogy 20 000 vakcina áll rendelkezésre, de senkinek sem kell.
Mindez olyan körülmények között, hogy a városban és négy környező településen karantént kellett elrendelni a magas fertőzésszám miatt.
Mint ismert, a romániai oltási terv szerint az első szakaszban, amely december végén kezdődött, az egészségügyi dolgozók kapták meg az oltást, a január 15-én kezdődött másodikban a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek és a kiemelten fontos ágazatok dolgozói, míg a harmadik fázisban már a teljes lakosságra kiterjesztik a kampányt.
A regisztráció a harmadik szakaszra 15-én indul, és az eredeti tervek szerint áprilisban kezdték volna az oltásokat, de Cîţu hétfőn azt mondta: mivel a vártnál több, 2,6 millió vakcina áll rendelkezésre márciusban, és áprilisban is hasonló nagyságrendben számítanak oltóanyagra, már márciusban elindítják a harmadik fázist.
Ha pedig sikerül tartani az iramot, akkor már nyáron elérhető a kitűzött cél, vagyis 10,4 millió ember beoltása – mondta némi kincstári optimizmussal a miniszterelnök.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.