// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Holokauszt-túlélőkkel kompenzál az államfő?

// HIRDETÉS

Hűséges Szolgálat érdemrenddel tüntetett ki főként magyar származású holokauszt-túlélőket Johannis, akinek első kitüntetettjét legionárius barátsággal gyanúsították meg.

Holokauszt-túlélők kitüntetéséről írt alá elnöki rendeletet Klaus Johannis román államfő, az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a második világháború idején átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül - közölte pénteken a román elnöki hivatal.

A román államfő a Hűséges Szolgálat érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, Diamantstein Zsuzsannának, Mármor Mártának, Székely Lászlónak és Tusa Etelkának.

Az eseményről beszámoló, liberális kötődésű Adevarul hírportál az elnöki rendelet kapcsán felidézte, hogy a decemberben hivatalba lépett új román elnök mandátuma első kitüntetését Octav Bjozának, a romániai volt politikai foglyok egyesülete elnökének adományozta.

Az államfő akkori gesztusa miatt az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) romániai szervezete csalódottságát fejezte ki arra hivatkozva, hogy Bjoza állítólag több ízben egy újfasiszta mozgalom rendezvényén mutatkozott, és a légionárius mozgalom - az egykori román fasiszta félkatonai szervezet - vezetőit méltatta, akiket a börtönben ismert meg. Johannis utólag egy interjúban megvédte Bjozát, akit szerinte igazságtalanul gyanúsítanak antiszemitizmussal.

A román képviselőház házbizottsága pénteken felhatalmazta Valeriu Zgonea házelnököt, hogy hétfőn a csehországi Terezínben a román parlament nevében aláírja azt a közös nyilatkozatot, amelyben az antiszemitizmust ítélik el az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján résztvevő házelnökök.

A romániai Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet egy tavalyi közleménye szerint 1944 májusában 132 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből. A román állam pedig csak a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. Október kilencedike, a bukovinai deportálások kezdetének napja pedig 2004 óta a holokauszt romániai emléknapja.

A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában. A holokauszt túlélőinek és leszármazottaiknak a túlnyomó többsége az utóbbi hét évtizedben elhagyta az országot. A 2011-es népszámláláson 3500-an vallották magukat zsidónak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.