// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Hogyan lehetne javítani az ország helyzetén? Nos, a PSD szerint a képviselők nyugdíjának emelésével

// HIRDETÉS

Legalább a polgárok egy részének legyen jobb.

Komoly, az ország jövője szempontjából létfontosságú prioritást tűzött maga elé a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) három honatyája. A három politikus – jegyezzük meg a nevüket, mert nagy dolgokra hivatottak még: Şerban Nicolae szenátor, valamint Florin Iordache és Eugen Nicolicea képviselők –, olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amelynek értelmében az illetmény növekedésével azonos arányban nőne a parlamenti képviselők és szenátorok nyugdíja.

A szenátusban beterjesztett tervezet már több szakbizottságban is kedvező véleményezést kapott, ami azt jelzi, hogy a parlament igenis képes olajozottan működni, ha komoly dolgokról van szó.

Ha nem kerül napirendre, az sem gond, akkor ugyanis

45 nap után hallgatólagosan elfogadottnak minősül. Ennek a végső határideje február 24.

A javaslat apropója amúgy az, hogy január elsejétől a bruttó minimálbér összege a középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók számára 1900 lejről 2080 lejre nő, ami 9,47 százalékos emelkedést jelent.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező polgárok bruttó minimálbérének összegét ugyanakkor 2350 lejre emelik, ami 23,68 százalékos növekedést jelent a decemberi szinthez képest.

Októberben 813 olyan személyt tartottak nyilván, aki volt képviselőként vagy szenátorként parlamenti nyugdíjra jogosult.

Az ő nyugdíjuk összege átlagosan 4354 lej.

Ez a mostani emelés után – felsőfokú végzettséggel rendelkező alanyokkal számolva – átlag 5381 lejre nő.

Nem akarunk sem irigynek, sem rosszindulatúnak tűnni, hiszen egy kormánypárt feladata a polgárok jólétének növelése. Azt is nehéz lenne cáfolni, hogy az egykori képviselők és szenátorok is az ország polgárai. 

Márpedig amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, az biztos, hogy nekik már jobb lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro