// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Hogy lesz egy korrupcióval vádolt ex-miniszterből filmsztár?

// HIRDETÉS

Tulajdonképpen simán. Ha az illető elég nagy botrányokat kavar. Vagyis a sztori elég vadregényes.

Már a Costa Rica-i verebek is azt csiripelik, hogy Elena Udrea volt régiófejlesztési és turisztikai miniszter, továbbá volt teológiai egyetemi hallgató ideiglenes menedékjogot kapott Costa Ricában. Ahol egész jól elvan. Egy elit lakónegyedben lakik, hamarosan gyermeke születik, és tervei vannak: egy egzotikus gyümölcsexporttal foglalkozó cég létrehozásán gondolkodik. Persze, csakis abban az esetben, ha nem rendelik el az ellene folyó büntetőper újratárgyalását.

Ha ugyanis elrendelik, azonnal hazatér. Hogy miért? A gsp.ro-nak adott friss interjúban ezt mondta: „Vezetni fogom Romániát. Kicsi korom óta ez a vágyam, és nem adtam fel. Ez a sorsom, hogy vezessem az országot!”

Hát nem izgalmas? Gyönyörű asszony, merész álmok, korrupció, nemzetközi menekülés, terhesség. Mi kell még egy izgalmas filmhez? Igazából semmi. És meg is történt. Legalábbis Udrea asszony szerint. Ugyanabban az interjúban Elena elmeséli, hogy a Netflix felkérte egy (doku?)sorozatra. A saját életéről, természetesen. Már javában folynak a tárgyalások. Korábban Elena könyvet akart írni az életéről (mert, mint megjegyzi, valamiből meg kell élni), de most, hogy bejött ez a felkérés, már filmben gondolkodik. Röpködnek ugyanis a dollármilliók a levegőben. Legalábbis a nyilatkozatok szintjén.

Nos… egy dologra azért rohadtul kíváncsiak vagyunk. Vajon ki játssza majd a filmben Traian Băsescu elnök szerepét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro