// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Hivatalos: Romániában nyugodtan lehet azzal uszítani, hogy a magyarok viszik Erdélyt

// HIRDETÉS

Jogerős döntés született, hogy Klaus Ionopot Chivanok Iohannisnak nem kell büntetést fizetnie az ügyészség által is gyűlöletbeszédnek nyilvánított diszkriminatív kirohanása miatt.

A bukaresti ítélőtábla korábbi ítéletét felülírva, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék jogerősen úgy döntött, hogy Klaus Iohannis államfőnek nem kell kifizetnie az ötezer lejes bírságot, amit még 2020 májusában kapott az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól (CNCD). Ez egyben azt is jelenti, hogy a román igazságszolgáltatás szerint nincs semmi kivetnivaló abban, ha egy állam vezetője kiáll a nyilvánosság elé és páros lábbal belegázol egy etnikai kisebbség méltóságába.

Élő televíziós beszédében Iohannis a magyar nyelven gúnyolódott (magyarul kívánt jó napot a PSD-nek), és egy autonómiatervezet apropóján azzal vádolta a pártot, hogy Orbán Viktorral megegyezve oda akarja adni Erdélyt a magyaroknak. Az általános felháborodást keltő megnyilvánulásáról az ügyészek korábban megállapították, hogy gyűlöletbeszédnek minősült, ezért jogosnak ítélték meg a büntetést, de úgy látszik, hogy a legfelsőbb bíróság másképpen látja a történteket.

A büntetés érvénytelenítésével jogerősen lezárult az ügy, Iohannisnak nem kell tehát fizetnie, mi pedig tanultunk ismét valami újat a kisebbségi jogok terén magát mintaállamnak tartó Románia igazságszolgáltatásáról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen
Székelyhon

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

// még több főtér.ro