Ma megtudhattuk azt is, mennyi balhét és bűncselekményt számoltak össze a rendvédelmisek a hosszú hétvégén. Hírösszefoglalónk következik.
Nem mindenkinek nyerte el a tetszését, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) úgy döntött, hogy összekapaszkodik és Erdélyi Magyar Szövetség néven folytatja: az elégedetlenek úgy döntöttek, bejegyeztetnek egy új politikai alakulatot, és a Bukaresti Törvényszék március 28-ai jogerős döntése révén ez össze is jött nekik.
Az új párt neve Magyar Polgári Erő, és a Facebook-oldalukon közzétett közlemény alapján az alapítását „olyan aktív közéleti szereplők kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek”, az új alakulatot pedig a Magyar Polgári Párt szellemi jogutódjának tekintik. Érdekes csavar a történetben, hogy az alapítók azt a Kulcsár-Terza Józsefet bízták meg az ügyvivő elnöki feladatok ellátásával, aki az Erdélyi Magyar Szövetség márciusban megválasztott elnökével, Zakariás Zoltánnal együtt az RMDSZ képviselőházi frakciójának a tagja.
Az Úr békésebb ortodox húsvétot adott idén Romániának, a rendvédelmi egységek azonban még így is több mint 11 200 bevetésen vettek részt a hosszú hétvégén. A rendőrök és a csendőrök 571 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, és több mint 23 ezer büntetést róttak ki összesen 9,6 millió lej értékben. A jó hír viszont az, hogy az elmúlt évhez képest idén 23 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. Négy nap alatt több mint 680 forgalmi engedélyt is bevontak és közel 2000 gépkocsivezetői jogosítványt függesztettek fel. A rohammentősök sem pihentek az ortodox húsvét alatt: 5656 esetben kellett helyszínelniük és 4688 személyt részesítettek elsősegélyben a rohammentők, 23 embert tűzből vagy más veszélyes helyzetből kellett kimenteni.
Nagyon komoly meló zajlik a bukaresti űrkutatási intézetnél (INCAS), melynek a vezérigazgatóját Cătălin Naét rendkívül súlyos következményekkel járó, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádolja a DNA. A korrupcióellenes ügyészség szerint Cătălin Nae 2012 és 2014 között összesen 12 fantomcéggel kötött szerződést különböző repüléskutatási szolgáltatásokról. A vádirat szerint ezek a cégek persze nem tudtak eleget tenni a kötelezettségeiknek, mivel nem rendelkeztek az ehhez szükséges szakemberekkel és technológiával, ennek ellenére az űrkutatási intézet mintegy 5 millió eurónyi pénzt szórt ki ezeknek a cégeknek. Az ügyben amúgy négy cégvezetőt is bíróság elé állítanak, őket hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolja a DNA.
A megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője, Dănuţ Ştefănescu panaszolta el, hogy több medvés incidens is történt az utóbbi időben Maros megyében, és már nem győzik iktatni a vadkárokról szóló jelentéseket sem. Szováta környékén egy anyamedve juttatott kórházba egy férfit, és szintén a megyében vonat gázolt halálra egy medvét, két másik esetben pedig autók ütötték el egy nagyvadat, mindkét medve elpusztult. A közúti balesetek az erdélyi autópálya Radnót és Maroskece közötti szakaszán történtek. Ştefănescu bírálta a Maros megyei önkormányzatokat is, melyek nem használták ki a veszélyes medvék kilövését lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet, inkább a nagyvad elűzése vagy áthelyezése mellett döntöttek.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.