Öt magyar állampolgár pedig a Bihar megyei állateledel-bizniszben találta meg az áfacsalás legjobb módját.
Összesen több mint 4,56 millió lej (917 ezer euró) értékű adócsalást követett el Romániában öt magyar állampolgár, akik ellen a Bihar megyei rendőrség gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztálya indított vizsgálatot.
Az öt magyar férfi állateledellel kereskedett Románia területén, ehhez pedig a határ menti Biharszentjánoson és Nagyváradon jegyeztettek be három céget. A gyanúsítottak Magyarországról importálták az állateledelt, aztán a három cégen keresztül megvalósított áfa-trükközéssel, fiktív számlákkal, rövidítették meg a román államot a több milliós összeggel.
A rendőrség és az ügyészek kedden három házkutatást végeztek az ügyben nagyváradi helyszíneken, ahol dokumentumokat foglaltak le bizonyítékként, továbbá 277 ezer lej értékű állateledelt is lefoglaltak.
Az elmúlt években számtalan esetben láttak medvét az ország sok településén. Erdélyi falvakban, de városokban is, például Csíkszeredában, Udvarhelyen, Marosvásárhelyen, Brassóban is rendszeresen bemegy a nagy testű állat a lakott területekre, de Kolozsvár mellett is láttak már medvét.
Újabban már az alföldi Bukarest környékén is feltűnt a jellemzően hegyes és dombos vidékeken élő medve. A hétvégén a főváros melletti Snagov térségében, Ciolpani településen jelezték a medve jelenlétét, szerdán pedig a község mellett elhaladó DN1-es országúton egy gépkocsivezető látta valószínűleg ugyanazt az állatot, amely megijedt a forgalomtól és az erdőbe menekült – közölte az Ilfov megyei csendőrség.
A csendőrök megfigyelés alatt tartják a térséget, de a medvét egyelőre nem sikerült megtalálni. A környéken lakókat szombaton a Ro-Alert rendszeresen keresztül figyelmeztették, hogy medve járkál a térségben. A csendőrség szerint egy fiatal állatról van szó, amely szerepel az erdészeti nyilvántartásban. Az állat nem tett kárt semmiben, a gazdaságokba sem tört be.
Dorelként szokták nevezni Romániában a mekkmester, gányoló, trehány dolgozókat, akik általában valamilyen közterületen végzett gyatra, nemtörődöm munkával vonják magukra a közharagot. Dorel számtalanszor „dolgozott” már, kidöntött oszlopok, letarolt fák, egy napig tartó kátyújavítások jelzik útját országszerte.
A legfrissebb, látványos „munkavégzés” Szebenben történt, ahol néhány közlekedési táblát kellett felszerelni az út mentén – írja a Turnul Sfatului helyi hírportál. A feladatot egyértelműen egy Dorel végezte el, amint az alább látható.
A gyalogátjárót jelző és a bicikliforgalomra figyelmeztető táblákat a Szeben legrégebbi hídja, a 160 éves Mária Terézia kőhíd egyik díszesen faragott, címeres oszlopára drótozták fel általában ipari környezetben használatos fém rögzítőszalaggal. A műemlék híd a Szeben folyón vezet át, kőhajításnyira a történelmi városközponttól.
Dorel munkája felháborította a szebenieket, többen a közösségi médiában adtak hangot felháborodásuknak, olyan vélemény is volt, hogy azonnal, harapófogóval kell levágni a műemlékről.
A szebeni városháza a Turnul Sfatului érdeklődésére elismerte, hogy hibázott. Megbíztak ugyanis egy céget, hogy szereljen fel közlekedési táblákat a hídon, de talpas fémoszlopokra, nem a másfél évszázados faragott kőre. Dorel felszerelte a táblákat, a városháza illetékesei pedig elmulasztották a helyszíni ellenőrzését. A városvezetés azt ígérte, a legrövidebb időn belül orvosolják a helyzetet.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.