A parlament elutasította az erről szóló tervezetet, mert nagy a bizonytalansági faktor.
Ha azzal a céllal szerelt kamerát az autójába, hogy egy esetleges baleset után a felvétellel tudja bizonyítani az igazát, akkor rossz hírünk van: a felvételek nem használhatók fel bizonyítékként. A parlament ugyanis elutasította azt a jogszabálymódosítást, amely lehetővé tette volna, hogy a rendőrök a videó alapján bírságolják meg a vétkes sofőrt. Mindez gyakorlatilag súlytalanná teszi a KRESZ február 27-től hatályba lépő módosítását, amely alapján büntethetővé válik az agresszív vezetés, mivel a szabálysértést egyetlen úton tekinti bizonyíthatónak: ha azt a rendőr a saját szemével látta. A közlekedésbiztonsági szakemberek szerint ennek nyomán
hiszen – hogy a klasszikust idézzük – ahogy nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani, úgy természetesen minden autós mellé sem. Mindemellett az ellenzőknek is megvannak a maguk érvei. Egyrészt azt mondják, hogy a forgalomban részt vevő autósoktól érkező bejelentésekben nagyon nagy a szubjektivitási faktor. Másrészt – és ez még inkább megfontolandó – arra is felhívják a figyelmet, hogy a videófelvételeket nem nehéz manipulálni. A számítógépes technológia fejlettsége nyomán játszi könnyedséggel lehet módosítani a felvételeket, amivel vétlen autósokat lehet csőbe húzni, hiszen a forgalmi rendőrök nem rendelkeznek olyan képzettséggel, hogy megállapítsák, egy felvétel manipulált vagy sem. De a manipulálatlan felvételeket is lehet rosszra használni. A közlekedési balesetek áldozatait tömörítő egyesület illetékese szerint ugyanis
A készítőjük ugyanis a rendőrség helyett a vétkes sofőrt is felkeresheti, hogy közölje vele: ha nem fizet neki mondjuk 500 eurót, akkor rendőrséghez fordul, de ha fizet, akkor törli a felvételt. Tehát vannak életképes ellenérvek is. A rendőrök amúgy eddig is csak hivatalosan bevizsgált és engedélyezett kamerákkal készített felvételeket vehettek figyelembe.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.