// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Hiába szurkoltunk Malmöben a Kolozsvári CFR focicsapatának

// HIRDETÉS

A Gépész utcai gárda megszerezte a vezetést Svédországban, de végül kiesett a Bajnokok Ligájából, vigaszdíjnak marad az Európa Liga.

Monszunra emlékeztető időjárással fogadta a Svédország harmadik legnagyobb városa, a nagyjából Kolozsvárral azonos lakosságú, ám jóval kiterjedtebb Malmö a CFR focicsapatát és maroknyi szurkolótáborát. Párás, nedves hőség, néhány vad záporral kiegészítve jellemezte a szerda délelőttöt, miközben kisétáltunk az Öresund partjára, és körbejártuk a ma már múzeumként működő középkori várat, a Malmöhust. A meglehetősen zöld - számos parkkal és zöldövezettek rendelkező - város a méretéhez képest igen csendes volt, autót alig láttunk az utakon, viszont annál több biciklit. 

Délután már kisütött a nap, és a hőség is elviselhetővé vált, így a városban összefuthattak egy barátságos sörözésre a malmöi és kolozsvári szurkolók. A haverság azonban csak a stadionig tartott, mert a közel 19 ezer svéd szurkoló pokoli hangulattal fogadta a CFR csapatát, amibe a buzdítás mellett az ellenfél folyamatos kifütyülése és a skót játékvezetőre zúduló állandó nyomás is belefért. Amilyen csendes volt napközben a város, olyan hangos volt a stadion népe, a világoskékbe öltözött aréna csak akkor csendesült el néhány pillanatra, amikor Damjan Djokovic ollózása besurrant a bal alsó sarokba – és ezzel a CFR kiegyenlítette a múlt kedden a Fellegváron összeszedett hátrányát.

A vasutasoknak a második gólra is megvolt az esélye, de Dahlin kapus védései megakadályozta a 0–2-t, igaz, a CFR is megúszta egy kapufával Rosenberg lövését. 

A második félidőben aztán Traustason bombájánál már nem volt kegyelem, a világbajnokságot is megjárt izlandi középpályás bődületes lövéssel egyenlített.

Az egyre durvuló meccsen mindkét fél sérülések miatt vesztett el fontos játékosokat, előbb a CFR Deacot, majd a hazaiak Strandberget, de a meccs döntő pillanata Culio kiállítása volt.

Emberhátrányban hiába erőlködtek a kolozsváriak, a Malmö labdatartással tartotta az 1–1-es döntetlent, amelyet a végén úgy ünnepeltek szurkolói, mintha máris BL-t nyert volna csapatuk. 

Így a jövő héten a Malmö játszhat a bolgár Ludogorecet kiejtő magyar bajnok MOL Vidivel a harmadik selejtezőkörben, a CFR pedig majd az Európa Ligában próbálkozhat az örmény Alashkert vagy a montenegrói Szutjeszka Nikszics ellen. Az első meccset az Alashkert nyerte idegenben 1–0-ra, a visszavágó csütörtökön lesz Jerevánban. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro