Olt megyében történt a választási incidens.
A vasárnapi önkormányzati választások óta már eltelt jó néhány nap, de a voksolás utórezgései még mindig nem ültek el, továbbra is számos rendellenességre, incidensre derül fény.
Mint például a dél-romániai Olt megyében, a Piatra Olt nevű városban, ahol egy jelölt azzal szembesült, hogy nulla szavazatot kapott.
Mindezt úgy, hogy legalább ő maga saját magára voksolt.
A Sandu Crăciun nevű férfi a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR-PLUS) zandem színeiben indult a polgármesteri tisztségért, illetve a közgyűlési jelöltlistán is szerepelt.
Saját bevallása szerint feleségével, valamint lányával és fiával ment el voksolni, és annak rendje és módja szerint le is szavaztak.
Ezért igencsak kellemetlen meglepetésként érte, hogy urnazárás és a szavazatok megszámolása után a szavazókör jegyzőkönyvében azt tüntették fel, hogy nulla voksot kapott.
Mondjuk, előfordulhat, hogy családtagjai tényleg nem rá szavaztak – erről azóta bizonyára tartalmas beszélgetések zajlottak szűk családi körben –, viszont állítása szerint ő biztosan a saját nevére ütötte a pecsétet.
Ehhez képest tüntették fel a nulla voksot.
A jelölt „megköszönte” a választási bizottság munkáját, és felhívta az illetékes bíró figyelmét az esetre.
Mondjuk, olyan vidékről van szó, amely a Szociáldemokrata Párt (PSD) fellegvára, és többek között Bukarestben is elhangzottak olyan vádak, hogy az USR-PLUS jelöltjeire leadott szavazatokat más pártok mellett tüntették fel a jegyzőkönyvekben.
De azért ennyire pofátlanul talán még ott sem próbáltak csalni.
Már ha nem véletlenről vagy egyszerű tévedésről van szó.
Haszontalan a ráfüggés a napi közéleti történésekre, ha mellőzzük a történelmi visszatekintést.
Az olvasás és a tudás elsajátítása nem mindig azokon a csatornákon keresztül történik, amelyek évszázados hagyományokra épülnek.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Egy elhunyt személyt találtak a tűzoltók az Olt vizében, akit partra emeltek Csíkszentdomokoson – adja hírül a Hargita Megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő csütörtökön Koppenhágában, az informális EU-csúcs második napjának kezdetén újságíróknak nyilatkozva.
Nagyszabású ellenőrzéseket tartott Csíkszeredában és több környező településen a rendőrség csütörtökön – több mint 100 ezer lejre szabtak ki bírságot.
… egy román zenekar több tucatnyi elit influenszerrel magyarázza el, mi a JÓ, aki pedig nem olyan, az orrszarvú… és Nagyszeben népe is beszólt a házakkal házaló Klaus Werner Iohannis állampolgárnak.

… George Simion mester lemondta a Netflix-előfizetését, mert woke és transz és Musk… és elkezdtek hullani a fejek a kórházban, ahol hét kisgyerek meghalt.

Közben a védelmi minisztérium bevezetné és elég jól meg is fizetné a négy hónapos önkéntes sorkatonaságot, Buzăuban pedig a világ legerősebb csípős paprikájának kitenyésztésén dolgoznak.

Spekulációkat gyanít az energiaügyi miniszter, miután háromszoros profitot termelnek Romániában az energiavállalatok. Diana Buzoianu pedig megbolondul, ha meglát egy újabb szórólapos környezetvédelmi kampányt...
Spekulációkat gyanít az energiaügyi miniszter, miután háromszoros profitot termelnek Romániában az energiavállalatok. Diana Buzoianu pedig megbolondul, ha meglát egy újabb szórólapos környezetvédelmi kampányt...
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
Újabb csecsemő halt meg a iași kórházi fertőzés miatt. Máris tárgyalnak Horațiu Potra és két családtagja kiadatásáról.
Újabb csecsemő halt meg a iași kórházi fertőzés miatt. Máris tárgyalnak Horațiu Potra és két családtagja kiadatásáról.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Első világháborús lövedékek kerültek felszínre a múlt havi erős árvíz után. Milyen lesz az időjárás a következő héten?

… feketemunka-rekordot mértek egy bukaresti cégnél, 530-an dolgoztak illegálisan egyszerre… és egy hölgy macskának nézett egy sünt, mire az megharapta, jöhetett a veszettség elleni oltás.

További híreink: Mégis meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésplafonját, csütörtökön pedig pszichiátriai intézetbe szállították az iskolákat, kórházakat fenyegető fiút, akit szerdán vettek őrizetbe.