Válság van, mondja, de azért a megoldást nem sieti el.
A kormánybuktató bizalmatlansági indítványt megszavazó politikai pártok abban bíztak, hogy még a héten felsorakozhatnak követelményeikkel Klaus Iohannis előtt a Cotroceni-palotában, külön kérték, hogy ne húzza az időt, az államfő azonban nem az a típus, aki szereti, ha megmondják, mit csináljon. Válság ide, vagy oda: a keddi eseményeket értékelő rövid nyilatkozatában kijelentette, csak jövő héten lesz esedékes a tárgyalás. Nyilatkozatának kulcsszava éppen a válság volt, hiszen egy időben több krízissel is szembe kell néznie az országnak. A gazdasági és egészségügyi válságot most a Iohannis által cinikusnak nevezett politikusok még egy belpolitikai válsággal is tetézték. Azzal indokolta a tárgyalások jövő hétre való ütemezését, hogy időt ad a politikusoknak arra, hogy lefolytassák belső tárgyalásaikat, és egy érett megközelítéssel álljanak elő. Mondandójának célkeresztjében az USR állt, mely felrúgta a kormánykoalíciót, hogy a PSD-vel és az AUR-ral együtt megszavazza a bizalmatlanságit. Ezek a tények, a többi csak politikai beszéd és demagógia – tette hozzá. A Cîțu-kormány a hatodik kabinet, mely 1989 óta bizalmatlansági indítvánnyal megbukott Romániában. Klaus Iohannis államfő térfelén pattog a labda, hiszen az egyeztetésével szerveződhet meg egy új kormányalakításhoz szükséges többség. Az alkotmány azonban nem szab határidőt arra, hogy mennyi idő alatt kell új kormányfőt jelölni. Úgy tűnik, ezt ki is használja az államfő, időt nyerve a háttérben zajló alkudozásoknak.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.