// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Hétvégi csapatás: száguldozás részegen, jogosítvány nélkül, lopott autóval

// HIRDETÉS

Kimaxolta a bulikát két Szeben megyei fiatal.

Nem bízott semmit a véletlenre két Szeben megyei fiatal, és minden részletre odafigyelt, hogy a szombat délutáni bulikázás során nehogy ne sértsenek törvényt. Bemelegítésként alkohollal indítottak, és hogy-hogy nem, egyszer csak Hamiltonra itták magukat, ezért minden áron autókázni akartak egyet.

Az egyetlen probléma az volt, hogy nem volt autójuk, viszont jogosítványuk sem.

Ezek közül normális esetben az egyik is elég ok arra, hogy az ember letegyen a tervéről, de ők annyira nekibátorodtak, hogy voltak hajlandóak ilyen apróságokat figyelembe venni, ezért aztán a 19, illetve 27 éves fiatalok egyszerűen elloptak egy autót Szászivánfalváról, és nekiálltak csapatni az országúton.

A vezetői rutin hiánya és az alkohol együttes hatása azonban végül a vesztüket okozta: egy szászzalatnai községi úton nekirohantak egy fának.

A rendőrség közlése szerint a helyszínre érve a két fiatalember penetráns alkoholszagot árasztott, amit még azzal is megfejeltek, hogy nem tudták felmutatni a jogosítványukat.

Így aztán most első körben azt derítik ki, hogy melyikük ült a volánnál, majd következik a bűnvádi eljárás az autólopás, illetve a jogosítvány nélküli, ittas vezetés ügyében.

Így utólag már nem biztos, hogy a két főszereplő jó bulinak tartja az esetet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro