Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Úgy tűnik, egyhamar nem szabadulunk meg a medvék támadásaitól: kedden, a transzfogarasi úton most egy 14 éves fiút támadott meg a medve. A fiú szerbiai állampolgár, a medve a bal karján sebesítette meg. Szerencsére nincs életveszélyben, a mentőszolgálat ellátta Arefu helység közelében, ahol a támadás történt.
A transzfogarasi medvék lassan hírhedt látványossággá változtak, az Argeș megyei szakaszon sok medve álldogál az út szélén nézelődve, ételt kunyerálva. Sajnos a (többnyire külföldi) turisták körében népszerűvé vált a „medveszafarizás”, az állatokkal való szelfizgetés, azok etetése.
Mivel vadállatok, és nem szabad őket semmilyen körülmények között etetni, és megállni mellettük vagy bármilyen interakcióba lépni velük életveszélyes, nemrég táblákat is helyeztek ki az út mentén, amely elijesztené az arra járókat a medveetetéstől.
„A miniszter szerint román és angol nyelvű táblákat is kihelyeznek hamarosan a Transzfogarasi úton, a medvék etetéséért járó büntetésekről tájékoztatva a népeket, valamint kamerákat is, hogy a közlekedési bírságokhoz hasonlóan haza tudják küldeni a medvéket etető sofőröknek a büntetést. Emellett az ottani medvék egy részének medverezervátumba való szállítását is fontolgatják.”– írtuk korábban itt.
Dupla vagy semmi: nem elég, hogy az összegyűjtött falevelek elégetése 2021-től tilos Romániában a komposzttörvény szerint, egy iskola alkalmazottai mégis úgy döntöttek, hogy ezt megteszik az oktatási intézmény udvarán – a tűz viszont áterjedt az egyik melléképület falára.
A Vâlcea megyei Berbești-ben a Preda Buzescu Gimnáziumban történt az eset, ahol az autószerelő műhely közelében gyújtották meg a tüzet, az pedig később átterjedt az épület falára is. Két négyzetméteren a fa tetőszerkezet, illetve három négyzetméteren a homlokzati hőszigetelő rendszer rongálódott meg.
Szerencsére nem kellett kiüríteni az iskolát, ugyanis a műhely nincsen a tantermek közvetlen közelében, a helyszínre ugyanakkor három tűzoltóautót küldtek, amelyek segítségével sikeresen ki is oltották a lángokat.
Először is: nem szabad faleveleket égetni, másodszor: ha mégis valaki úgy dönt, hogy megteszi, ne oktatási intézményekhez tartozó területen belül tegye...ugye, nem kell tovább magyaráznunk.
...így az év utolsó három hónapjára. A költségvetési korrekciónak nevezett akció keretében az elnöki adminisztráció mintegy 7 millió lejt kapott a kormány által hétfőn jóváhagyott költségvetési kiigazításon felül a pénzügyminisztérium által közzétett dokumentumok szerint.
Ehhez a pénzhez további közel 3 millió lej jön hozzá a 2024-es költségvetésben eredetileg előirányzott egyes költségvetések csökkentéséből.
A Ciolacu-kormány a hivatalos dokumentum szerint az elnöki adminisztráció számára a bérek, valamint a javak és szolgáltatások költségvetésének növelését hagyta jóvá.
A pozitív költségvetési kiigazítás Klaus Iohannis elnök újabb külföldi útja közepette történt, amelyet magán luxusrepülővel tett. Az elnök az ENSZ-csúcstalálkozóra New Yorkba utazott egy Gulfstream G550-es luxus magánrepülőgéppel, amelyet a Global Jet Luxembourg üzemeltetett – erről tegnap írtunk itt.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.