Lemondott a SRI igazgatója, mert szerinte nem jó belekövesedni egy tisztségbe. A nagyváradi Varga Csaba nemcsak felment a világ 9. legmagasabb csúcsára, de le is jött. Összesen több mint százezer évnyi betegszabadságot hozott össze tavaly 6 millió romániai alkalmazott.
Miután több mint nyolc évig vezette a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), Eduard Hellvig igazgató hétfőn bejelentette, hogy lemond a tisztségről.
Hellvig azzal indokolta távozását, hogy nem jó, ha valaki „belekövesedik a tisztségébe”, mert ezzel kárt okoz az intézménynek, elveszíti a realitásérzékét. „Van nálunk egy rossz szokás, hogy a hatalmi tisztségekben levők a végsőkig ragaszkodnak a posztjukhoz, esetleg csak kényszer hatására távoznak. (…) Én úgy gondolom, hogy ezt a lépést meg kell tenni. Egészséges demokratikus gesztus, a hatalmi ágak egyensúlyát szolgálja, hogy egy hírszerző szolgálat vezetője korlátozott ideig legyen tisztségben” – magyarázata döntését.
Eduard Hellvig úgy értékeli: kitűzött szakmai céljait elérte. Ugyanezt emelte ki Klaus Iohannis államfő is hétfőn, amikor tudomásul vette a SRI igazgatójának távozását. Iohannis szerint Hellvig visszaállította a hírszerzés hitelét, megreformálta a SRI-t és felkészítette a jövő kihívásaira. Ezért az államfő a Románia Csillaga érdemrenddel tünteti ki a leköszönő igazgatót.
Hellvig 2015. március elején, 48 évesen lett a SRI igazgatója.
Egészen pontosan 109 688 évről van szó, ugyanis összesen ennyi betegszabadságot vettek ki Romániában tavaly. Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) adatai szerint 2022-ben 8 364 871 betegszabadság-igazolást bocsátottak ki, ezek összesen 40 029 055 munkanapról, átlagosan 4,7 napról szólnak. A CNAS ebből kevesebbet fizet, mivel a betegszabadságok első öt napjáért járó táppénzt a munkaadó biztosítja az alkalmazottaknak.
Az adatok szerint 2021-ben ennél is több, 8 405 230 betegszabadságot rögzítettek, ezek összesen 45 566 833 munkanapot jelentenek (ami nem kevesebb, mint 124 840 év). Megjegyzendő, hogy 2021-ben Románia még bőven benne volt a covid-járványban, rengeteg megbetegedéssel.
Az idei év első három hónapjában is összejött 8,41 millió egészségi szempontok alapján kiadott szabadnap.
Romániában mintegy 6 millió munkavállaló dolgozik.
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn azt mondta: a helyzetet ki kell vizsgálni és magyarázatot vár a CNAS vezetésétől az ügyben. Mint mondta, a tavalyi táppénzekből még 6 milliárd lej (1,2 milliárd euró) vár törlesztésre.
Tegnap érkezett a hír, hogy Varga Csaba nagyváradi hegymászó feljutott a világ kilencedik legmagasabb (8125 méteres), de egyik legnehezebben mászható nyolcezres hegycsúcsára. Hétfő délután a Hazajáró Facebook-oldalán bejelentették, hogy Varga Csaba helyi idő szerint 20:30-kor megérkezett a 4200 méteren fekvő alaptáborba, ezzel pedig sikerrel zárult az expedíció.
Mint írják: Varga teljesítette kettős célját, „egyrészt a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászló meglobogtatásával kifejezte a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását, másrészt a világ hetedik és Magyarország első turista szervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumára is méltón megemlékezett.”
Varga Csaba teljesítménye azért is kiemelkedő, mivel pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül, önerőből sikerült feljutnia a pakisztáni Himalájában magasodó hegycsúcsra. Június 10-én felért az alaptáborba, majd június 12. és 14. között teljesítette az első akklimatizációs körét, majd 18. és 21. között a másodikat is.
A csúcsmászás 29-én hajnalban kezdődött, a mászó július 1-jén este tíz órakor indította a csúcstámadást, másnap 15 órakor pedig a Nanga Parbat csúcsán állt. Hét órás ereszkedés után elérte a rögtönzött 4-es tábort, ahonnan rövid pihenő után este tíz órakor leért a 3-as táborba. Ott töltötte az éjszakát, majd visszaereszkedett az alaptáborba.
Varga Csaba eddig hat nyolcezres csúcsút mászott meg oxigénpótlás és teherhordók nélkül, ezzel ő a legsikeresebb élő magyar hegymászó.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.