Állítja a DNA, és számokkal is bizonyítja.
Valótlan adatokra alapozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter cikkét a Financial Times-ban, és így DNA-ra vonatkozó a következtetéseinek igazságértéke is sérül — fogalmaz roppant udvariasan a Korrupcióellenes Ügyészség mai közleménye.
Tudorel Toader ugyanis levelet írt a nagy presztízsű lapnak arról, miért nem kellene kinevezni Laura Codruţa Kövesit az európai ügyészség élére. (Bár a cikk az ő neve alatt jelent meg, később azzal takarózott, hogy az egész román kormány nevében küldte. Erre az Európai Parlament épp ma nevesítette Kövesit mint jelöltjét a tisztségre.)
Csakhogy a DNA számokkal tudja bizonyítani, hogy Toader szándékosan állítja negatív fénybe az intézményt, ráadásul úgy, hogy ezeket a számokat a DNA pár hete hozta a miniszter és a nyilvánosság tudomására. A bírák és ügyészek ellen összeállított bűnvádi ügyiratok számáról van szó.
A miniszter annak bizonyítására, hogy a DNA nyomást gyakorolt a bűnvádi perekben eljáró bírókra, azt állítja, hogy a bírák és ügyészek kivizsgálására létrehozott ügyészség 1422 ügyiratot vett át a DNA-tól, amelynek közel 70 százalékát hivatalból indították, nem feljelentésre.
A valóságban viszont az új ügyészség 275 ilyen dossziét vett át, amelyek közül 34-et nyitottak hivatalból, azaz 12 százalékát, a többi olyan feljelentés nyomán született, amelyet korábbi bűnvádi eljárások, perek, ítéletek érintettjei tettek. És ezt hivatalosan is közölték a miniszterrel a DNA tevékenységi beszámolójában.
Toader azt állítja, Kövesi mandátuma alatt a DNA 3420 bíró és ügyész ellen indított eljárást, ami a teljes állomány több mint fele. Ehhez képest 2014. január elseje és 2018. július 30. között 2396 ilyen eljárás indult, amelyek közül 1922-t meg is szüntettek a feljelentés alaptalansága miatt. Hivatalból mindössze az ügyek 10,4 százaléka indult, vagyis mintegy 90 százalékban természetes és jogi személyek feljelentése nyomán. 521 feljelentés ráadásul úgy született, hogy a feljelentő nem is tudta megmondani az illető bíró vagy ügyész nevét, vagy az intézményt, ahol dolgozott. Ezek az adatok is nyilvánosak.
A romániai büntetőjog úgy működik, hogy minden panasz és feljelentés nyomán bűnvádi dossziét kell nyitni, jegyzi meg a DNA közleménye, ha valaki nem értené, miért ilyen magas ezeknek az ügyiratoknak a száma.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.