// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
ítélet

Hatóságok: halálos anyagot ivott az öngyilkos horvát tábornok

Mondjuk ezt már abból meg lehetett állapítani, hogy meghalt…

Halálos vegyi anyagot tartalmazott az üveg, amelyet Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok kiivott a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) előző napi ülésén – közölték a holland hatóságok csütörtökön.

A törvényszéknek szerdán félbe kellett szakítania az ítélethirdetést hat volt boszniai horvát vezető ügyében, miután Praljak a rá kiszabott ítélet felolvasása után azt kiáltotta, hogy „nem vagyok háborús bűnös”, s kiivott egy, ismeretlen folyadékot tartalmazó üveget. A nyugalmazott tábornokot kórházba szállították, de már nem sikerült megmenteni.

Az NT csütörtökön bejelentette, hogy a hatóságok tájékoztatása szerint az üvegben halálos vegyi anyag volt, további részleteket azonban nem árultak el, mindössze annyit közöltek, hogy a boncolás és a toxikológiai vizsgálatok után többet lehet majd tudni.

Az illetékes holland szervek nyomozást indítottak az ügyben, amelynek középpontjában az a kérdés áll, hogy miként juthatott hozzá Praljak a méreghez.

Sajtóhírek szerint a 72 éves férfi szabadon fogadhatta a látogatóit és az ügyvédjeit, akiknek azonban a repülőterekhez hasonló biztonsági ellenőrzésen kellett átmenniük. Bennfentes források szerint ugyanakkor kis mennyiségű folyadékot könnyedén be lehetett csempészni.

Erik Kok jogász értetlenségének adott hangot a holland RTL adásában azzal kapcsolatosan, hogy Praljak miért éppen most lett öngyilkos. Hangsúlyozta: bár a volt tábornokot 20 év börtönre ítélték, legtöbben a büntetésük kétharmadának letöltése után szabadulhatnak, és miután a férfi már 13 éve börtönben van, így a közeljövőben nagy valószínűséggel kiengedték volna.

Ez volt az utolsó ítélethirdetés az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróságon, amely 1993-ban jött létre, és fennállása alatt 161 ember ellen emelt vádat és 84-et elítélt. Az NT megbízatása decemberben jár le, a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro