Az Elhagyás Múzeuma középpontjában egy sérült gyerekeket ellátó máramarosszigeti intézet áll, ahol harminc év alatt 279 kiskorú vesztette életét.
A kommunista Románia egyik legsötétebb titka, az a kegyetlen bánásmód, amit az árvákkal, illetve a fizikai vagy szellemi sérült gyerekekkel szemben alkalmazott. A nemzetközi közvélemény főleg a rendszerváltás után szembesült, mi is zajlott az árvaházak zárt falai mögött, megrázó
">dokumentumfilmek, a rendszeres verésnek és éheztetésnek alávetett gyerekek fotói, és a túlélők beszámolói révén. A múlttal való őszinte szembenézéshez kerülünk egy lépéssel közelebb
Az Elhagyás Múzeuma virtuálisan nyújt betekintést a gyógyíthatatlanul sérült kiskorúakat ellátó máramarosszigeti intézet működésébe. A központot 1973-ban alapították, egyike volt a Romániában működő harminc hasonló intézetnek. Épületét úgy tervezték, hogy kétszáz gyermek befogadására legyen alkalmas. Harminc év alatt 738 gyereket zártak be ide, ebből 279-en meghaltak. A túlélők közül csak kevesen képesek beszámolni az általuk átélt szörnyűségekről, a projekt egyik célja, hogy ismertté tegye a történeteiket.
egyelőre az épület 3D-s bemutatása, a projekt leírása érhető el, néhány fotó kísértében. A továbbiakban bővíteni fogják az elérhető tartalmakat, kifejezetten a magukra hagyott romániai árváknak állítva emléket. A virtuális múzeum tehát nem csak Máramarosszigetre fókuszál, igyekszik átfogó képet nyújtani a romániai elhagyott gyerekek helyzetéről. Ehhez egy digitális archívumot hoznak létre, mely a kommunista és posztkommunista időszak állami gondozottjainak életét idézi fel, hivatalos dokumentumokkal, fotókkal, tárgyi emlékekkel. A múzeum belső terét és a személyes történeteket a későbbiekben mutatják meg. Ez az összefoglaló videó megmutatja, hogy mire számíthatunk: A virtuális múzeum eddigi tartalmai a muzeulabandonului.ro címen érhetők el. Néhány történet ugyanakkor már fenn van a projekt Facebook-oldalán.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.