// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Hátborzongató virtuális múzeumot hívnak életre a kommunista Románia legsötétebb titkáról

// HIRDETÉS

Az Elhagyás Múzeuma középpontjában egy sérült gyerekeket ellátó máramarosszigeti intézet áll, ahol harminc év alatt 279 kiskorú vesztette életét.

A kommunista Románia egyik legsötétebb titka, az a kegyetlen bánásmód, amit az árvákkal, illetve a fizikai vagy szellemi sérült gyerekekkel szemben alkalmazott. A nemzetközi közvélemény főleg a rendszerváltás után szembesült, mi is zajlott az árvaházak zárt falai mögött, megrázó

">dokumentumfilmek, a rendszeres verésnek és éheztetésnek alávetett gyerekek fotói, és a túlélők beszámolói révén. A múlttal való őszinte szembenézéshez kerülünk egy lépéssel közelebb

egy, a téma nehézségével együtt izgalmas projektnek köszönhetően.

Az Elhagyás Múzeuma virtuálisan nyújt betekintést a gyógyíthatatlanul sérült kiskorúakat ellátó máramarosszigeti intézet működésébe.

A központot 1973-ban alapították, egyike volt a Romániában működő harminc hasonló intézetnek. Épületét úgy tervezték, hogy kétszáz gyermek befogadására legyen alkalmas. Harminc év alatt 738 gyereket zártak be ide, ebből 279-en meghaltak. A túlélők közül csak kevesen képesek beszámolni az általuk átélt szörnyűségekről, a projekt egyik célja, hogy ismertté tegye a történeteiket.

A virtuális múzeum hétfő óta látogatható,

egyelőre az épület 3D-s bemutatása, a projekt leírása érhető el, néhány fotó kísértében. A továbbiakban bővíteni fogják az elérhető tartalmakat, kifejezetten a magukra hagyott romániai árváknak állítva emléket. A virtuális múzeum tehát nem csak Máramarosszigetre fókuszál, igyekszik átfogó képet nyújtani a romániai elhagyott gyerekek helyzetéről. Ehhez egy digitális archívumot hoznak létre, mely a kommunista és posztkommunista időszak állami gondozottjainak életét idézi fel, hivatalos dokumentumokkal, fotókkal, tárgyi emlékekkel.

A múzeum belső terét és a személyes történeteket a későbbiekben mutatják meg. Ez az összefoglaló videó megmutatja, hogy mire számíthatunk:

A virtuális múzeum eddigi tartalmai a muzeulabandonului.ro címen érhetők el. Néhány történet ugyanakkor már fenn van a projekt Facebook-oldalán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro