Ez a hét sem indul jól a román vasúttársaságnál. Egy nappal korábban Csíkszereda mellett történt tragikus kimenetelű vonatbaleset.
A romániai vasúti infrastruktúra siralmas állapotából fakadó leállásokból és balesetekből nem volt hiány ezen a nyáron (sem), és sajnos alig kezdődött el a hét, máris áll a vasúti forgalom egy fontos útvonalon.
Hétfő reggel egy Arad és Temesvár között közlekedő személyszállító vonat mozdonya gyulladt ki a Temesság és Vinga közötti szakaszon, aminek következtében minden más járatot kénytelenek voltak leállítani. Hat vonat vesztegel a két város között, melyek már egészen biztosan jelentős késéssel fognak a célállomásokra érkezni.
A vasúttársaság közleménye szerint a kigyulladt mozdony eloltásához tűzoltók érkeztek a helyszínre , ezzel párhuzamosan a műszaki személyzet ellenőrzi a felsővezetékek esetleges károsodását.
A tüzet sikerült eloltani, az utasokkal teli szerelvényekért dízelmozdonyokat küldtek. A kigyulladt mozdony vezetőjét orvosok látták el.
A CFR alkalmazottainak szakszervezete kifakadt a vasúti társaságnál egyre gyakrabban megmutatkozó problémák miatt. Vezetőjük szerint súlyos következményei vannak/lesznek, hogy kiöregedett egy generáció, helyüket pedig kevésbé tapasztalt személyek veszik át.
A régi mozdonyokkal még több gond lesz, ha ez a generáció nyugdíjba vonul. A kormány nem biztosít pénzt a mozdonyok megfelelő karbantartásához, ugyanakkor képtelen újabbak beszerzésére európai uniós források felhasználásával. Ezt a helyzetet megelégelve a szakszervezet tiltakozó megmozdulásokat szervez a szállításügyi minisztérium bukaresti épülete elé.
Egy nappal korábban, vasárnap Csíkszereda közelében, Zsögödfürdőnél történt két ember életét követelő vonatbaleset. A korszerűsítés alatt álló vasúti átkelőnél egy személyautó sofőrjét megtéveszthette, hogy az automata sorompó nem üzemelt (pár hónappal ezelőtti felszerelése óta folyamatosan fel van emelve), és nem vette észre a közeledő vonatot.
Az ütközés után a vonat több mint kétszáz méteren tolta maga előtt az autót, mely kigyulladt. A személyautó mindkét utasa meghalt, a lángok a mozdonyra is kiterjedtek, a vonat utasainak élete viszont nem forgott veszélyben.
A zsögödfürdői vasúti átkelőnél mindig is gyakoriak voltak a balesetek. Hiába újították fel, a vasúttársaság nem helyezte működésbe a felszerelt automata sorompókat, pedig ezt a csíkszeredai önkormányzat is kérte írásban. A vasúttársaság arra hivatkozik, hogy a fejlesztés egy átfogó projekt része. Amíg el nem készülnek, addig a sofőröket a stoptábla és az andráskereszt figyelmezteti a kötelező megállásra.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.