// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Hat éve szemeteskukákban áll 24 millió lej Arad megyében

// HIRDETÉS

Jellemző romániai történet a bürokráciáról.

Több mint 160 ezer szemeteskuka áll hat éve kihasználatlanul Arad megyében, mivel a megyei tanács nem osztotta szét a lakosságnak.

Az Arad megyei tanács a háztartási hulladék kezelésére nyert pénzt európai alapokból és 2010-ben közbeszerzési eljárást hirdetett a lakosságnak szánt kukákra és komposztálókra, 23,88 millió lej értékben.

A kukák és komposztálók 2011-ben meg is érkeztek a megyébe, a programot pedig 2013-ban le is kellett volna zárni, de a tárolók szétosztását nem lehetett elkezdeni, mivel a hulladékfogadó állomások és komposztáló egységek kiépítése nem zárult le. Ráadásul a munkálatokat végző cég közben csődbe ment, így csak 2015-ben sikerült befejezni az építkezéseket.

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a helyi önkormányzatok sem fogadták el időben a hulladékgazdálkodással kapcsolatos határozatokat.

A több mint 160 ezer kuka és komposzttároló így évek óta használatlanul áll Arad megye több pontján, például az aradi repülőtér mellett, a szabad ég alatt. Emiatt a műanyag- és fémtárolók egy része tönkrement.

De még egy darabig ott is maradnak, mivel a megyei tanácsnak még nem sikerült megállapítania, hogy milyen cégek foglalkozzanak a hulladékszállítással és feldolgozásával. És egyhamar nem is fogja, mivel az egy éve folyó eljárás nehézkessége miatt még néhány hónapig nem kezdődhet el a tárolók szétosztása a lakosságnak. Sergiu Bilcea, az Arad megyei tanács alelnöke elmondta a news.ro hírügynökségnek, hogy talán az év végéig sor kerül erre is, ha minden jól megy és senki nem támadja meg a versenytárgyalás eredményét. A tönkrement tárolók helyett újakat vesznek – tette hozzá.

Ha a kukák az év végén eljutnak a lakossághoz, éppen letelik a hét év a beszerzésük óta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro