// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Háromezer motoros emlékezett Kézdiszentléleken

// HIRDETÉS

Az augusztus 10-én történt balesetre emlékeztek a „Tiszteletet és igazságot!” jelszó jegyében.

A szombati eseményt a bukaresti Chopper Academy MC Romania motorosklub rendezte, felhívására az ország minden szegletéből húsz másik egyesület tagjai, de „magányos” motorosok is részt vettek a kézdiszentléleki megemlékezésen – írta a Székelyhon hírportál.

A háromszéki településen augusztus 10-én egy baleset során egy szovátai motoros, Sebestyén Attila életét vesztette, miután megpróbálta kikerülni a község romatelepét átszelő országúton szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt. A szovátai férfi 41 éves sepsiszentgyörgyi utastársa megsérült, de túlélte a szerencsétlenséget. A sérült kislány rokonsága ezután

megvert és megkéselt egy másik motorost,

aki megállt segítséget nyújtani.

A motorosok Kézdivásárhelyen gyülekeztek a Kaufland áruház előtt, onnan konvojban, rendőri felvezetéssel vonultak Kézdiszentlélekre, ahol tömött emberi sorfal várta az érkezőket tapssal fejezve ki szolidaritásukat. A motorosok fegyelmezetten foglalták el a számukra kijelölt helyeket, majd az első kerékhez helyezett bukósisak mellett mindenki egy-egy gyertyát gyújtott Sebestyén Attila emlékére.

„Egyesek szerint baleset történt. Mi azt állítjuk, hogy

gyilkossági ügyben kellene nyomozni.

Lassú az egész igazságszolgáltatási rendszer, amire oda kerülnénk, hogy valakit ténylegesen azonosítani kell, el fog telni három év, és a tanúk nem fognak emlékezni az arcokra” – mondta Kiss Levente, a kézdivásárhelyi Free Frog's Riders RC motorklub elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A motorosok azt követelik, hogy a hatóságok minden erejükkel igyekezzenek egyrészt a hasonló esetek megelőzésére fektetni a hangsúlyt, másrészt, hogy időhúzás és félremagyarázás helyett minél gyorsabban és objektívebben folytassák le a nyomozást, kézre kerítve a felelősöket.

A szervezők szerint a nyomozás

„egy rendkívül nevetséges apróság, egy ürügy”

miatt stagnál. Mint kiderült, a nyomozóhatóság „jelenleg nem rendelkezik anyagi forrással arra, hogy a boncolási jegyzőkönyvet kiváltsák a törvényszéki orvostól, ezért a Chopper Academy MC Romania fogja jövő héten kifizetni a szakvélemény kétezer lejes ellenértékét.

A békés, csendes megemlékezést követően a résztvevők a Kászonok irányába indultak, ahol egy ideiglenesen létrehozott körfogalom segítségével mindenki egy felszabadított közlekedési sávon távozhatott.

(fotónk illusztráció) 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro