// 2026. április 29., szerda // Péter

Három székely zászlóval kevesebb lett Csíkszeredában

// HIRDETÉS

Ezúttal a megyeháza épületéről/ből távolítatták el a lobogókat, melyeket a történelmi egyházaknak adtak megőrzésre.

Rendkívüli ülést hívott szerdán össze Hargita Megye Tanácsa, melynek egyetlen témája az volt, mi legyen azzal a három székely zászlóval, amelyet a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntése értelében kénytelen eltávolítani a testület a megyeháza homlokzatáról, a bejárattól, valamint a gyűlésteremből.  

A Hargita Megyei Tanács Facebookon is elérhető közleményéből kiderül:  egy elvihatározat-javaslatot fogadtak el, melynek nyomán ezeket a történelmi egyházaknak adták át megőrzésre, „amíg a törvényi keret változik, vagy amíg e tekintetben újabb döntést nem hoz a megyei tanács, akár lakossági kezdeményezésre”. A zászlókat Darvas-Kozma József római katolikus esperes, Szatmári Szilárd református, valamint Solymosi Alpár unitárius lelkész vette át.

Borboly Csaba megyeelnök az ülés elején vázolta a kék-arany színű megyezászló körüli pereskedéseket annak 2009. évi elfogadása óta. Emlékeztetett arra, hogy ezt megelőzően a székely zászló miatt sok száz embert hurcoltak meg a megyében, iskolaigazgatókat fenyegettek elbocsátással, számos lakosnak kellett rendőrségi vagy ügyészségi vallomást tennie, ezért 2009. november 26-án megyezászlóvá nyilvánították a székely lobogót. A prefektus megtámadta a határozatot, így bírósági útra terelődött az ügy. A pereskedés kronológiáját itt lehet elolvasni.

A tanácsülés végén – ahogy a fenti kép is bemutatja – Solymosi Alpár unitárius lelkész kezdeményezésére a tanácsosok „polgári séták” keretében kísérték el a parókiákra a zászlót egy-egy dobozban elvivő lelkészeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
Székelyhon

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

// még több főtér.ro