Fotó: ChatGPT
Fotó: ChatGPT
Az Európai Bizottság részben zárolja az országos helyreállítási terv harmadik részletének kifizetését, többek között a különleges nyugdíjak miatt. Forradalmár-igazolvány nélkül maradt Ion Iliescu.
Van az úgy, hogy meghibásodik valamilyen fürdőszobai felszerelés, és egyesek pótlása nem tűr halasztást. Ilyenkor egy erre szakosodott üzlet jelenti a megoldást.
Hasonló cipőben járt a slatinai Dorin Adrian Ureche, az Olt megyei rendőr-főkapitányság (IPJ Olt) törvényszéki szolgálatának vezetője is, aki ellátogatott a Dedemanba, hogy beszerezzen néhány otthoni javításhoz szükséges eszközt.
A helyszíni vizsgálatokért, a műszaki-tudományos ellenőrzésekért, és az elkövetők azonosításáért felelős részleg irányítója a vásárlás során azonban úgy döntött, hogy néhány terméket – fizetés nélkül – magával visz.
A törvény addigi őreként nem lehetett nagy gyakorlata a bolti tolvajlásban, ugyanis a biztonsági személyzetnek feltűnt a gyanús viselkedése, majd a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították az általa használt autó rendszámát. A rendőrök a rendszám ellenőrzése után kollégájuk otthonába mentek, ahol kiderült, hogy a lopás elkövetője nem más, mint a törvényszéki szolgálat vezetője.
A bizonyítékokkal szembesülve Dorin Adrian Ureche beismerte a lopást. Az ellopott árukat visszaszerezték, és az ügyben bűnügyi dossziét nyitottak. A slatinai kerületi bíróság ügyészsége vette át a nyomozást, emellett fegyelmi eljárás is indult a rendőrfőnök ellen, aki beismerte tettét, és lemondott pozíciójáról.
Érthetetlen, hogy mi vitte rá a lopásra a rendőri vezetőt, aki 2024-es vagyonnyilatkozata szerint jelentős jövedelemmel és vagyontárgyakkal rendelkezett. Évi 127 212 lejes fizetése mellett felesége az Olt megyei közpénzügyi igazgatóságtól 92 500 lej éves jövedelmet kapott. A házaspár tulajdonában ugyanakkor két telek, három ház, és két autó, egy 2008-as Toyota Avensis és egy 2018-as Audi A6-os található.
Az Olt megyei rendőrség vezetése elhatárolódik minden olyan cselekedettől, amely sérti a rendőri hivatás erkölcsi és etikai normáit, ugyanakkor támogatja az eset körülményeinek teljes körű feltárását, és az ügy mielőbbi megoldását.
Mindenkinek megvan a maga keresztje – a kihívások, a megpróbáltatások elől senki nem menekülhet. A mindenkori román kormányoknak is megvan a maguk terhe: a reformok halogatásának következményeivel, a Brüsszel és a hazai érdekcsoportok közötti lavírozás kényszerével, és az uniós forrásokhoz való hozzáférés politikai és gazdasági áraival kell folyamatosan szembenézniük.
Nem lennénk meglepve, ha a Ciolacu-kormány tagjai minden éjszaka verejtékezve ébrednének az országos helyreállítási terv (PNRR) körüli folyamatos huzavona miatt. A rémálmaikat tovább fokozhatja a legújabb fejlemény, miszerint Brüsszel megkezdte a 2 milliárd eurós PNRR-alapok harmadik részletének egy részére vonatkozó felfüggesztési eljárást, mivel Románia a 74 feltételből hatot nem teljesített. Ezek egyike a különleges nyugdíjakra fordított kiadások csökkentése, ami a közélet egyik legérzékenyebb és politikailag legterheltebb kérdése.
Azért irtózik minden politikus attól, hogy hozzányúljon a különleges nyugdíjakhoz, mert erős érdekcsoportok védelmezik. Fő kedvezményezettjei a bírók, ügyészek, katonák, titkosszolgálati tisztek, rendőrök és politikusok, vagyis olyan hatalmi centrumok, amelyek kulcsszereplői a román állam működtetésének. Ebből fakadóan nemcsak befolyásosak, hanem képesek jelentős nyomást gyakorolni a kormányra és a törvényhozásra.
Egy radikális speciálisnyugdíj-reform könnyen vezethet látványos ellenállásához, és egyetlen politikai erő sem akarja, hogy a rendvédelmi szervek vagy az igazságszolgáltatás ellene forduljon. Bár a többségi társadalom jogosan háborog a kiváltságos nyugdíjak miatt, a politikai pártok rendkívül óvatosak, mert az érintett csoportok családtagjai és támogatói jelentős szavazóbázist alkotnak.
Az Európai Bizottság pedig a reformhoz köti az uniós források folyósítását, de a politikai elit mindeddig csak ímmel-ámmal próbálta csillapítani a helyzetet. A valódi változtatások mindig elakadnak az alkotmánybíróságon vagy egyéb jogi akadályok miatt. Így a speciális nyugdíjak ügye tipikus példája a román politikai elit döntésképtelenségének: mindenki tisztában van az igazságtalan rendszerrel, de senki sem meri túlságosan piszkálni, mert túl sok érdek kavarog körülötte.
A különleges nyugdíjak ügye csak egy a hat elmaradt reform közül. A többi a vasutak korszerűsítésére, a bukaresti metró fejlesztésére és a kolozsvári metró megépítésére, a közlekedési reformra, valamint az állami energiavállalatok hatékonyabb menedzsmentjére vonatkozik.
A gazdaságélénkítési és -rugalmassági mechanizmusról szóló rendelet értelmében az Európai Bizottság aktiválja a kifizetések felfüggesztésére vonatkozó eljárást, ami azt jelenti, hogy Románia a harmadik kérelemhez kapcsolódó 2 milliárd eurónak csak egy részét kapja meg. A fennmaradó összeget ideiglenesen zárolják, amíg a jelzett problémák megoldódnak. Romániának egy hónapja van arra, hogy válaszoljon az egyik elmaradt célkitűzésre vonatkozó negatív értékelésre.
Ezzel párhuzamosan az EU pénzügyi hatóságainak négy hetük lesz arra, hogy véleményt nyilvánítsanak. Az EB ezt követően hoz hivatalos döntést a kifizetésről. Ha a jelenlegi értékelés marad érvényben, a teljesítetlen célokra vonatkozó összeget felfüggesztik, és Romániának hat hónapja lesz arra, hogy teljesítse azokat. A határidő után az EB újra értékeli az előrehaladást. Ha úgy ítéli meg, hogy a kritériumok kielégítően teljesültek, felszabadítja a felfüggesztett forrásokat.
Az EB néhány kifizetést felfüggesztett, azonban a harmadik kifizetési kérelemben szereplő 68 tételt előzetes pozitív elbírálással jutalmazott. A jóváhagyott reformok és beruházások egyebek mellett a következőket tartalmazzák: az adórendszer reformja, az energiahatékonysági reform (a villamosenergia-piac megújítása új energiahatékonysági törvényekkel és zöld pénzügyi megoldásokkal), valamint az épületfelújítási beruházások (a középületek és lakóépületek energiahatékonyságának javítását célzó felújítási szerződések aláírásával).
A PNRR összértéke 28,5 milliárd euró, amelyből 13,6 milliárd euró támogatás, 14,9 milliárd euró pedig hitel.
A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmár-igazolványát. A döntés nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Az 1945-1989 közötti kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság arra hivatkozva kérte a törvényszéktől Iliescu forradalmár-igazolványának visszavonását, hogy Iliescu 1944-től a Kommunista Ifjak Szövetségének (UTC), 1953-tól pedig a Román Kommunista Párt (PCR) tagja volt, ráadásul mindkét szervezetben vezetőségi funkciót töltött be.
A kormány alárendeltségébe tartozó államtitkárság érvelése szerint a 2004/341-es, majd utólag a 242-es törvénnyel módosított jogszabály értelmében nem részesülhetnek forradalmár-igazolványban és a forradalmárok előjogaiban azok, akik 1945 és 1989 között a Román Kommunista Pártban valamely vezető szerepet töltöttek be helyi, regionális vagy országos szinten.
A forradalmár-igazolvánnyal rendelkező személyek számos kedvezményben részesülnek. Például elsőbbségük van az állami alapból történő lakásvásárlás vagy -bérlés során; előnyben részesülnek ingatlanhitel esetén; ingyenes gyógyszerekre jogosultak, ingyenesen részesülhetnek a szanatóriumok és kezelőközpontok szolgáltatásaiban; ingyenesen közlekedhetnek a városi közszállítási járműveken, nem kell ingatlanadót fizetniük; a nyugdíj mellett bármilyen más jövedelmük is lehet.
Iliescu forradalmár-igazolványának visszavonását még 2022-ben kezdeményezte a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárságnál a December 21. Egyesület, jelezve, hogy a volt államelnök nem teljesíti a román forradalom harcosa cím birtoklásának feltételeit.
A volt elnököt kétszer állították bíróság elé az úgynevezett forradalom-ügyben, de a bíróság mindkét esetben visszautalta az iratcsomót a katonai ügyészségnek azzal az indokkal, hogy a kivizsgálást elölről kell kezdeni.
Iliescut azzal vádolták a katonai ügyészek, hogy Ceaușescu bukása után úgy legitimálta hatalomra kerülését, hogy szervezetten, magas rangú katonák által végrehajtott akció révén félretájékoztatta és összezavarta a lakosságot, ami miatt sok ember meghalt vagy megsebesült, lelki szenvedéseket élt át, vagy jogellenesen korlátozták szabadságát.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.