// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Három gátlástalan uzsorás öt évig szipolyozta saját közössége legkiszolgáltatottabb tagjait Maros megyében

// HIRDETÉS

Azt hitték, bármit büntetlenül megtehetnek, de közbelépett a DIICOT.

Három személyt, egy 25 és egy 37 éves férfit, valamint egy 34 éves nőt vett őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), akik bár csak hárman voltak, pár év alatt egy komplex bűnszervezetet építettek ki Nyárádtőn (Maros megye) és a környező településeken. A biznisz 2015-ben indult, amikor egy férfi és az élettársa elkezdett kölcsönöket adni az éppen rászoruló szomszédoknak, eleinte 35–50 százalékos kamattal. A szolgáltatás egyre népszerűbb lett a közösség tagjai között, és ahogy teltek a hónapok és az évek, már a szomszédos településekről is hozzájuk fordultak kölcsönért.

Egyre szervezettebb formát öltött, és egyre jobban jövedelmezett az uzsoráskodás, pedig a kölcsönkért összegek nem voltak túl nagyok. A kölcsönök visszafizetését általában egy hónapon belül kellett elintézni, ezt kimondottan a gyermekpénz és más szociális segélyek folyósításának napjára időzítették. A gyanúsítottak kényük-kedvük szerint módosították a játékszabályokat. Volt olyan személy, aki 100 százalékos kamatot fizetett nekik.

A gyanúsított nő, aki egyedüli írástudó volt a három tagú csoportból, egy füzetben vezette, ki mennyi pénzzel tartozik. Veréssel fenyegették azokat, akik nem fizettek időben, aki pedig haladékot kért, az a kölcsönkért összeg dupláját kellett kifizesse. A legsúlyosabb esetekben a segélyekből már csak a kamatokra futotta, így az adósok gyakorlatilag azért fizettek, hogy ne verjék meg őket. A DIICOT olyan esetekről is beszámol, amikor az adósok közjegyző előtt vállalták, hogy 12-18 hónapon át az összes jövedelmüket a gyanúsítottak kapják kézhez, így elvesztették az összes bevételi forrásukat, és arra kényszerítették, hogy koldulni küldjék gyerekeiket.

A DIICOT pénteken őrizetbe vette és előzetes letartóztatásba helyezte a három gyanúsítottat. A történet tehát kedvező fordulattal zárul, bár ki tudja, hány hasonló uzsorás van még szerte az országban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro