Borboly Csaba azt szeretné, ha minden épületen ott lobogna a kék-arany lobogó.
Mihai Tudose volt miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva az RMDSZ csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak. Az erről szóló szerdai közleménye kapcsán Borboly Csaba, a csíki RMDSZ-szervezet elnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek.
Elmondta: megközelítőleg 30 ezer háztartással számolnak, és nemcsak a házak, hanem a városi tömbházak lakóinak is felajánlják a székely zászlót. Arra a kérdésre, hogy adnak-e román családoknak is zászlót, Borboly Csaba elmondta: a tervek szerint minden háztartásnak felajánlják, de nyilván senkit nem köteleznek arra, hogy elfogadja az adományt. A Hargita megyei önkormányzatot is vezető politikus hozzátette, még nem tudták kiszámítani a zászlóadományozási akció költségeit, de arra számítanak, hogy a nagy mennyiség miatt árengedményt kapnak a zászlógyártóktól.
A politikus azzal érvelt a zászlóadományozás mellett hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök múlt szerdai kijelentése után gyorsan elterjedt a közösségi portálokon a székely zászló jelképként való használata a profilképek mellett. Úgy vélte azonban, hogy a jelképet nemcsak a virtuális térben, hanem ténylegesen is meg kell mutatni. Borboly Csaba elmondta: a jelképhasználat miatt akasztással fenyegetőző Mihai Tudose miniszterelnök ugyan lemondott a tisztségéről, de azóta sem kért bocsánatot. Ezért fontos megmutatni, hogy a székelyek nem ijednek meg ezektől a kijelentésektől, és identitásukat, jelképeiket nem adják fel.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.

További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.