// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Hány járványhullámot tartogat még ez az év, és mikor lesz már vége ennek az egésznek?

// HIRDETÉS

A Román Epidemiológiai Társaság elnökének előrejelzése reménykeltő, viszont az élet még egy ideig nem áll vissza a régi kerékvágásba.

Ha az ember tanácstalan a jövőt illetően, nem tudja, hogyan tervezze az ideit évét, vagy csak szeretne már visszatérni az élet megszokott medrébe, egészen biztosan kíváncsi arra, hogy mit mondanak a szakértők a járványhelyzet alakulásáról. Ennek jegyében lássuk, mit nyilatkozott a Román Epidemiológiai Társaság elnöke, Doina Azoicăi a várható fejleményekről.

A jó hír az, hogy a járvány harmadik hullámának küszöbén sem érdemes nagyon megijedni,

mert ez már nem csap olyan magasra, mint az előző kettő. Az európai helyzetet illetően láthatjuk, hogy vannak országok, melyek már kezdenek kievickélni a járvány harmadik hullámából, például míg Nagy-Britanniában az esetszámok csökkenésének köszönhetően a korlátozások fokozatos feloldására készülnek, addig más országokban még csak most rendelik el a lezárást, avagy a lockdownt.

Az elmúlt két hét adatai szerint mintegy húsz európai ország van abban a helyzetben, hogy a járványszámok már nem növekednek, de egy viszonylag magas platón tetőznek, esetleg enyhe csökkenést mutatnak. Kilenc országban pedig még csak most indult be a növekedés. Románia még nem szembesült a harmadik felvonás kihívásaival, így nem engedheti meg magának a korlátozások feloldását, viszont lehetséges, hogy újabbak elrendelésére sem lesz szükség.

Ez a járványhullám már nem lesz olyan intenzív, mint az előző kettő,

mert a koronavírus elleni vakcinák aduászt jelentenek a pandémia elleni küzdelemben, és ezen a téren Románia jól teljesít – hangsúlyozza Doina Azoicăi. A lakosság nincs úgy kitéve a fertőzésnek, azért elismerés illeti a román hatóságokat, mert elérték azt, amit más, fejlettebb egészségügyi rendszerrel rendelkező országoknak nem sikerült ilyen mértékben teljesíteni. Az epidemiológus szerint viszont sajnos a tesztelések terén nem ilyen rózsás a helyzet, ezen a téren van még hová fejlődni. Ugyanakkor a lakosságnak is meg kell értenie, hogy az oltás után is be kell tartani a járványszabályokat.

Fontos kérdés: meddig fog még mindez tartani?

Doina Azoicăi úgy vélekedett, hogy annak függvényében, miként halad a továbbiakban az oltási kampány, idén még lesznek kisebb járványhullámok. Nyárára viszont konszolidálódik a helyzet, még ha nem is térhetünk vissza a normalitáshoz. Ehhez a lakosságnak legalább 70 százalékát be kellene oltani, amit nyár végéig aligha sikerülhet teljesíteni. Leghamarabb 2022-ben térhet vissza az élet a régi kerékvágásba.

Az epidemiológus annak a véleményének is hangot adott, hogy a vakcinaútlevelek kérdésében egy köztes megoldásra van szükség, mert csak így küszöbölhető ki a diszkrimináció. Legyen egy oltási útlevél a beoltottaknak, egy igazolás azoknak, akik már átestek a fertőzésen és rendelkeznek antitestekkel, a többiek számára pedig legyen elegendő egy negatív koronavírus-teszt a határátlépéshez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro