// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Hallgass a szívedre, szavazz... egy magyar jelöltre!

// HIRDETÉS

Mert most először lesz lehetőség külső kényszerek nélkül eldönteni egy magyar-magyar párbajt. És mert Magyarország ezúttal nem mondja meg a tutit.

Kicsit a mesebeli királylány történetét idézte az a kolozsvári sajtótájékoztató, amelyen Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács első embere értékelte a romániai elnökválasztásokat nemzetpolitikai szempontból, egyenest a házsongárdi Bánffy-kripta átadásáról jövet. Vagyis hozott is valamit, meg nem is. Mert az asztalnál ülők közül ketten – a néppárt vezetője és a párt védnöke (Tőkés) – érthető módon Szilágyi Zsoltot támogatják a romániai elnökválasztás első fordulójában, Németh Zsolt viszont többször is világossá tette, hogy sem ő személyesen, sem

a magyar állam nem foglal állást 

a romániai magyar elnökjelöltek vitájában. A lényeg az, hogy minél többen elmenjenek szavazni, mert:

♦ Történelmi jelentőségű, hogy két magyar nemzetiségű elnökjelölt, Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt is megmérkőzik;

♦ Most először nyílik lehetőség két értékrend között választani, külső kényszerek (mint az 5 százalékos parlamenti küszöb) nélkül;

♦ Ha a versengő jelöltek nagy számban tudják mobilizálni a választókat, az növeli a magyarság politikai súlyát Romániában.

A fentieket először Toró vázolta, de ebben nagyjából mindhárman egyetértettek. 

Németh Zsolt a magyar-magyar mellett 

a román-magyar kapcsolatok fontosságáról 

is beszélt, a kérdést geopolitikai viszonyrendszerbe helyezve. Állítása szerint a két ország viszonya felértékelődött az orosz-ukrán konfliktus árnyékában. Közép-Kelet-Európa egysége most különösen fontos, mi több, a sikeres érdekérvényesítés előfeltétele, de ezen az egységen repedések mutatkoznak. Szükség van a Románia és Magyarország közti együttműködés felmelegítésére, mert az elmúlt két és fél évben a felek kissé elhidegültek egymástól, miniszterelnöki szintű találkozóra nem is került sor – de miután minden választás lejárt az idén, ez a helyzet remélhetőleg változni fog. Az, hogy két magyar is indul az államelnöki posztért, örvendetes, mert a jelölésre összegyűjtött közel 500 ezer aláírás is mutatja, hogy 

az erdélyi magyarokat sikerült megszólítani. 

A döntés viszont az itteni magyarok kezében van, a magyar állam nem foglal állást, nem és nem, akármilyen kíváncsi is a sajtó.

Tőkés László megidézi Temesvár szellemét, mert büszke arra, hogy a magyarok tevőlegesen részt vettek 25 évvel ezelőtt a diktatúra megdöntésében. És Magyarország is, hiszen '56 nélkül nincs '89. Jelzésértékű, hogy Szilágyi Zsolt, akivel értékközösség fűzi össze a temesvári forradalom napjai óta, megkoszorúzta Snagovon Nagy Imre emlékoszlopát. Romániának olyan elnök kell, aki képes befejezni a rendszerváltást.

Az európai parlamenti képviselő odaszúrt kicsit a választási ellenfeleknek is, mondván, hogy Victor Ponta kijelentése szerint a jelenlegi kormánykoalíciónak három jelöltje van (Ponta, Kelemen, Tăriceanu): „nekünk csak egy van, de azt megbecsüljük”. Jó, azért Kelemen Hunor is belefér, mert mégis csak az a fontos, hogy együtt mozgósítsuk a magyarságot – Tőkés a választási számok alakulásával támasztja alá, hogy amikor több magyar erő indult vagy amikor a magyar pártok összefogtak, az jobban mobilizálta a választókat, mint az RMDSZ egymagában. És ha már RMDSZ, természetesen 

szó esik a Neptun-gate 2-ről, 

vagyis az amerikai gyökerű, de azóta romániaivá vált Project on Ethnic Relations (azaz most már Friends of the PER) civil szervezet közvetítésével zajló székelyföldi autonómia-egyezkedésekről – amelyeknek zavaros politikai és büntetőjogi hátteréről itt írtunk. Az egésznek kampányszaga van, akárcsak az RMDSZ-es autonómiatervezetnek, mondja Tőkés, aki szerint nincs szükség amerikai közvetítésre, megteszi egy román-magyar kerekasztal is, ha van politikai szándék.

Németh és Toró azért óvatosan hangsúlyozzák az amerikai vonal fontosságát, mert az autonómiaküzdelem sikeresebb, ha segítenek a nagyhatalmak. A geopolitikai helyzet fokozódik, ezért legyünk résen!

Ott leszünk.

Fotó: Mohácsi László-Árpád

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro