// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Hajmeresztő! Összekeverték a koronavírus okán elhunytakat, ezért most exhumálni kell

// HIRDETÉS

Nagykárolyban történt a megdöbbentő eset.

Kedves Olvasó, szörnyen groteszk történet következik. A szerdai napon történt a nagykárolyi hullaházban, hogy elromlott a hűtő. A meghibásodás pillanatában három holttest is hevert ott, mindhárom ember a koronavírushoz köthető megbetegedésben hunyt el. Nem volt mit tenni: a holttesteket átszállították egy másik hűtőhelyiségbe.

Igen ám, de közben az elhunytak nevét tartalmazó címkék valahogy elkallódtak és persze senki sem tett újakat. És innen kezdődik a sztori hajmeresztő része. Csütörtökön megérkezett az egyik elhunyt családja. Koronavírushoz köthető elhalálozásokról lévén szó, természetesen nem mehettek be megnézni a holttestet. Tehát, kaptak egy elhunytat, hazavitték, eltemették. Csakhogy nem a 80 éves hölgyrokon, hanem egy számukra teljesen idegen, 53 éves férfi földi maradványait.

A bizonyos értelemben fatális tévedésre akkor derült fény, amikor az 53 éves férfi hozzátartozói pénteken jelentkeztek az elhunytért. A kórház igazgatósága feltehetően jobban lefagyott, mint a remélhetőleg megjavított hűtő. Azonnal riasztották a hatóságokat, hiszen most exhumálni kell a tévedésből már eltemetett férfit, hogy az emberi gondatlanság okán a hullaházban felejtett hölgy földi maradványai az őket megillető helyre kerülhessenek, a férfi hozzátartozói pedig megkapják az elhunyt rokont.

A gondatlan alkalmazott ügyét természetesen kivizsgálják, feltehetően büntetésben részesül. A már megtörténteken viszont nem lehet változtatni. Plusz költség, idegeskedés, hidegrázás, esetleges vallási kérdések. Borzasztó!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro