// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Háborús bűnök támogatásával gyanúsítják Tamás Sándort

// HIRDETÉS

A félreértelmezett Ku-Klux-Klános hasonlat miatt súlyos vádakat fogalmaztak meg a Kovászna megyei tanácselnökkel szemben.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke ellen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője tett feljelentést miután a Kauflandos miccs-botrány után a Ku-Klux-Klánhoz hasonlította a magyarellenes intézkedéseiről ismertté vált hivatalt.

A politikus arról tájékoztatta a Maszol.ro-t, hogy háborús bűnök és emberiség ellen elkövetett népirtás nyilvános támogatása, illetve legionárius és demagóg eszmék nyilvános hirdetése miatt hívták be a brassói ügyészségre. Három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel és egyes jogok megvonásával sújthatják, amennyiben igazolni tudják a vádakat.

Tamás az ominózus sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: „A fogyasztóvédelem úgy működik, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku Klux Klán, állami segédlettel alkalmazza a kettős mércét és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot”.

A háromszéki elöljáró szerint Mircea Diacon félreértelmezte kijelentését. Szó nincs arról, hogy ő a Ku Klux Klán tevékenységét promoválta volna, hanem ellenkezőleg, azt mondta, hogy a fogyasztóvédelem úgy működik, mint egykor a Ku Klux Klán és ez lényeges különbség - írja a hírportál.

A fogyasztóvédő Tamás Sándor szerint már korábban is bebizonyította, hogy alkalmatlan és méltatlan a Kovászna megyei fogyasztóvédelem vezetésére, illetve köztisztség viselésére. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro