// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Ha Puigdemont nem jelölhető, elnökválasztás sem lesz Katalóniában

// HIRDETÉS

Elhalasztják a voksolást, mert a függetlenségi pártok ragaszkodnak a brüsszeli emigrációban élő volt tartományi elnökhöz.

Elhalasztja az elnökválasztást a katalán parlament, amelynek folyamatát kedden délután kezdték volna meg – jelentette be Roger Torrent házelnök rendkívüli sajtótájékoztatón Barcelonában.

A katalán parlament elnöke elmondta: kifogással élnek az alkotmánybíróság szombati határozata ellen, amely szerint az elnökjelölt, a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson, és mivel elfogató parancs van érvényben ellene Spanyolországban, ahhoz engedélyt kell kérnie a madridi legfelsőbb bíróságtól.

Torrent kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint a leváltott elnöknek minden joga megvan ahhoz, hogy újraválasszák, ezért továbbra sem javasol mást a posztra.

A házelnök nem határozta meg, hogy mikorra halasztja az elnökválasztást, mindössze annyit mondott, hogy addig, amíg nem tudnak érdemi vitát rendezni törvényi garanciák mellett a parlamentben.

A spanyol kormány múlt pénteken fordult az alkotmánybírósághoz amiatt, hogy a katalán parlament elnöke az igazságszolgáltatás elől külföldre menekült katalán vezetőt jelölte újból az elnökségre.

A spanyol alkotmánybíróság szombati állásfoglalásában tíz napot határozott meg az érintettek számára, hogy kifogással éljenek döntése ellen.

Ismeretes, hogy Carles Puigdemont ellen többek közt lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt indult eljárás a függetlenségi folyamatban betöltött szerepe, döntései miatt még októberben. A politikus három hónapja van önkéntes száműzetésben Brüsszelben volt kormánya négy tagjával.

Újraválasztását az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya), a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), és a Népi Egység (CUP) függetlenségi pártok támogatják, amelyek a december 21-i választások után ismét többségbe kerültek a helyi törvényhozásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro