// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Ha önnek magyar útlevele van, akkor menő klub tagja, a román útlevél viszont már nem annyira erős

// HIRDETÉS

Elkészült az idei rangsor.

Manapság nagy divat minden témakörben rangsorokat és statisztikákat készíteni, és ez alól természetesen nem jelentenek kivételt az útlevelek sem.

Most például, ha már év eleje van, kiadták a Henley Passport Index című listát, amelynek a megfejtéséhez nem kell felsőfokú angoltudás: az „erősségük” alapján rangsorolja a különböző országok útleveleit.

Az erősség mértékegységét az jelenti, hogy az adott útipasszussal hány országba lehet könnyen vagy viszonylag könnyen, lehetőleg vízum nélkül beutazni.

A ranglistát a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) adatai alapján állítják össze, és 199 útlevelet, illetve 227 úti célt tartalmaz.

Nos, kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi honfitársainknak büszkén jelenthetjük, hogy amennyiben magyar útlevél is lapul a fiókjukban, akkor meglehetősen rangos klub tagjai.

A koronás címerrel ékesített meggypiros passzus ugyanis benne van a top 10-ben: a tizedik helyen áll a 110-es listán, mivel 181 országba lehet gondtalanul beutazni vele.

A román útlevél is viszonylag előkelő helyen áll: a 17, ami 172 országba jelent könnyű beutazást.

Az első helyen a felkelő nap országának polgárai állnak: a japán útlevél 191 országba jelent szabad belépést.

A második helyezett is ázsiai ország: Szingapúr lakói 190 helyre utazhatnak be könnyen.

A harmadik helyen holtversenyben Dél-Korea és Németország áll egyaránt 189 országgal, míg a negyedik pozíción Olaszország, Finnország, Spanyolország és Luxemburg osztozik 188 országgal.

A legpocsékabb ázsiója az afgán útlevélnek van, amely csupán 26 országba biztosít szabad beutazást.

Persze a hisztérikusan induló 2021-es évben mindez csupán elméleti lehetőség, hiszen a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások nyomán egy kicsit mindannyian afgánok vagyunk.

De azért mégiscsak találtunk egy újabb indokot, amiért jó magyarnak lenni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro