A statisztikai intézet illetékese panaszkodik és kétségbeesetten kérleli az embereket, hogy jelentkezzenek, mert megéri.
Ha ön azok közé tartozik, akik valamiért – feledékenység vagy időhiány miatt – nem saját magukat számlálták meg a népszámlálás során az erre kifejlesztett internetes felületen, akkor elvileg arra számíthat, hogy az önkitöltős időszak lezárultan után felkeresi egy számlálóbiztos, aki a hagyományos módon, kérdezz-felelek alapon tölti majd ki az űrlapokat az adataival.
Elvileg. Gyakorlatilag ugyanis sokan vannak, akik az interjúkészítős időszak kezdete óta hiába várják a biztost.
Kiderült ugyanis, hogy egyszerűen nincs elegendő számlálóbiztos.
Ez különösen a nagyobb városokban érvényes.
Cătălin Raiu, az Országos Statisztikai Intézet (INS) kommunikációs igazgatója egy egyházi vezetőkkel tartott egyeztetésen elmondta, sokan jelentkeztek ugyan, és
A feltételezések szerint egyesek túl bonyolultnak találhatták a feladatot, de az is megeshet, hogy jórészt olyanok mondták vissza a megbízatást, akiknek rossz hírű környékeken kellett volna felkeresniük az embereket.
A statisztikai intézet ezért arra kérte az egyházi illetékeseket, hogy hirdessék ki híveik körében: aki számlálóbiztosnak jelentkezik, az a 4-5 órás felkészítőt követően a július 17-éig tartó időszakban 5 és 10 ezer lej közötti összeget is kereshet.
Egyébként nem ez az egyetlen meglepetés: mint kiderült, nem az a kategória jelentkezett számlálóbiztosnak, amelyet eredetileg vártak.
Bár elsősorban munkanélküliek, diákok vagy nyugdíjasok jelentkezésére vártak,
hogy megengedhessenek maguknak egy nyári utazást a szabadság alatt, vagy hitelt kell törleszteniük.
Egyébként a népszámlálás kapcsán nem a számlálóbiztosok hiánya az egyetlen probléma.
Az önkitöltéses szakaszban kitöltött mintegy 11 millió népszámlálási űrlap közül ugyanis mintegy kétmillió érvénytelen, mivel vagy hibásan, vagy hiányosan töltötték ki.
A gond az, hogy azok, akik ilyen helyzetben vannak,
Emiatt pedig akár még meg is bírságolhatják őket, ha nem fogadják a számlálóbiztosokat.
Akik kitöltötték az űrlapot, és szeretnének megbizonyosodni arról, hogy érvényes, a népszámlálás honlapján rákattinthatnak a 7 nap utáni ellenőrzésre szolgáló menüpontra, ahova be kell írniuk a személyi számukat.
Ha helyesen töltötték ki az űrlapot, megkapják az igazolást, amely egy szabadnapra jogosítja fel őket. Ha nem, akkor megjelenik egy üzenet, miszerint az űrlap érvénytelen.
Csakhogy több mint egymillióan nem ellenőrizték, hogy helyesen töltötték-e ki az űrlapot, így nem tudják, hogy érvényes-e vagy sem. A problémát tetézi, hogy az önkitöltős szakaszban való részvételt megköszönő emailt akkor is megkapták, ha hibásan töltötték ki az űrlapot.
A statisztikai intézet illetékesei most hamut szórnak a fejükre, mondván:
Ennek nyomán sokak lepődhetnek meg, amikor abban a tudatban vannak, hogy elvégezték a dolgukat, de mégis bekopog hozzájuk a számlálóbiztos.
Akinek vissza kell térnie, ha nem találja otthon az illetőt.
Már ha lesz akinek bekopognia.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.