Mert a korona ártalmassága a fasorban sincs a fejetlen román bürokráciáéhoz képest.
Akkora a fejetlenség a romániai hivatalos szerveknél a koronavírussal kapcsolatban, hogy aki megpróbál kiigazodni a hivatalos honlapok, ingyenesen hívható telefonszámok és itt-ott elcsöpögtetett információk rengetegében, annak egy esetleges koronafertőzés csak a kisebbik baja lesz.
A járvánnyal kapcsolatos információk hozzáférhetősége érdekében létrehoztak ugyan egy ingyenesen hívható telefonszámot, ám ott semmi lényegeset nem lehet megtudni, azon túl, hogy a kézmosás fontos. Azt, hogy az otthoni karanténban lévők hogyan tudják beszerezni a szükséges papírokat a kéthetes betegszabi elintézése végett, nem tudják.
A Digi 24 konkrét esettanulmányok segítségével mutatta be, hogy nem egyszerű azon román állampolgárok élete, akik fertőzött zónákból tértek haza, és otthoni karanténba voltak kénytelenek vonulni. Egy ilyen történetet osztott meg a cikkben csak George (nem ez az igazi neve) néven említett úr, akinek egy Olt megyei barátja február 23-án tért haza Rómából, a reptéren felvették az adatait, majd megkeresték az Olt megyei közegészségügyi igazgatóságtól (DSP) azzal, hogy maradjon otthon két hétig.
Eddig oké.
Innen már nem: amikor George megpróbálta kisilabizálni, mi a hivatalos útja ennek az egésznek, akkor kezdődött a fesztivál. A zöld számon elmondták neki, hogy ne menjen ki a házból két hétig (a barátja), és vegye fel a kapcsolatot a bukaresti közegészségügyi hatósággal, akik adnak majd neki egy igazolást, amire szüksége lesz a háziorvosnak a betegszabadság miatt.
A bukaresti közegészségügyiseket azonban a fejetlenség miatt olyan sokan hívják, hogy 16 próbálkozás után sem tudta őket elérni szegény George, aki nagyon szeretett volna segíteni a barátjának.
Ekkor felhívta az Olt megyei központjukat, ahol azt mondták neki, ha a barátja Rómából jött, nem is kéne karanténban lennie (akkor még nem volt római fertőzött), holott éppen a közegészségügyisek dugták karanténba, amikor hazajött.
Aztán újra tárcsázta a bukaresti központot, ahol viszont a barátja lakcíme miatt az Olt megyei központhoz irányították vissza. ¯\_(ツ)_/¯
Az eset végül úgy oldódott meg, hogy az érintett háziorvosa megsajnálta az érintettet és adott neki sima influenzára két hét betegszabit.
Cristina Pelin, a bukaresti közegészségügyi hatóság vezetője szerint az utóbbi hetekben megállás nélkül csöng náluk a telefon, és bár orvosis rezidensek segítségével hét másik vonalat is beiktattak, így sem győzik.
Szerinte a saját honlapjukon, illetve az egészségügyi minisztérium és a közegészségügyi intézet (INSP) honlapján minden szükséges infó megvan. Csak éppen ezek szét vannak szórva, úgyhogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik az egészen.
George például az INSP honlapjáról is le tudta volona tölteni azt a formanyomtatványt (a tucatnyi egyéb közül), amire a háziorvosnak szüksége lett volna, de ezt még a háziorvos sem tudta.
A protokoll szerint az érintett ezzel a papírral kell elmenjen a háziorvosához a kéthetes karantén után – bár az is fura, hogy utólag kell lepapírozni az ilyesmit.
Az országban jelenleg 21-en vannak hatósági és több mint 12 ezren házi karanténban.
A mostani eset pedig (ismét) megmutatta, hogy a romániai hivatalok és az itteni bürokrácia sokkal ártalmasabbak az egészségre, mint a koronavírus.
Néha az az érzése az embernek, hogy rossz színészek ülnek ezekben a hivatalokban, akik csak úgy tesznek, mintha csinálnának valamit.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.