// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Ha már visszatérhettek a diákok az iskolába: több száz iskolabusz működésképtelen, van, ahol nincs fűtés

// HIRDETÉS

Belügyi mérleg készült arról, hogyan áll most a romániai oktatási infrastruktúra.

Persze sokak számára öröm, hogy legalább a diákok egy része visszatérhetett az iskolapadba a második félévben a koronavírus-járvány miatti kényszerkihagyás után, de azért arra sem árt odafigyelni, hogy milyen körülmények közé tértek vissza.

A belügyminisztérium például úgy döntött, egyéb bokros teendői mellett arra is időt szakít, hogy megvizsgálja, milyen állapotban várja vissza a diákokat a romániai oktatási infrastruktúra.

Talán keveseket lep meg, hogy az eredménnyel nem feltétlenül lehet dicsekedni.

Lucian Bode belügyminiszter hétfőn este ismertette az ellenőrzés nem túl szívderítő eredményeit.

Ezek szerint például 14 olyan iskola van, ahol egyszerűen nincs fűtés.

Ami így, februárban némileg azért rontja a viszontlátás örömét és az oktatás nyújtotta élményt.

Meg is született a döntés, hogy ahol nem sikerült beindítani a fűtést, ott akkor is online folytatódjon az oktatás, ha egyébként lehetséges volna a jelenléti oktatás is.

Megvizsgálták azt is, milyen állapotban vannak a diákok szállítására használt iskolabuszok.

Nos, mint kiderült, a 4762 járműből 538 üzemképtelen.

A miniszter szerint felszólították a tulajdonosokat – az önkormányzatokat és az iskolákat –, hogy javíttassák meg a buszokat.

Jó kérdés, miből és mikorra.

De még ezzel sincs vége a problémák sorának.

A több mint 25 000 olyan épületből, amelyben valamilyen, oktatáshoz kapcsolódó tevékenység zajlik, 4000 esetében az illetékesek még mindig nem kérvényezték a tűzvédelmi engedélyt.

Emellett a több mint 17 800 oktatási intézmény közül csupán hatezerben van őrszolgálat, a többi helyszínen legfeljebb térfigyelő kamerákon keresztül felügyelnek a biztonságra.

És akkor most képzeljék el, hogy mindemellett még a járvány okozta gondokkal is meg kell birkózni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro