// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Ha a vészhelyzet eddig nem volt elég vészjósló: most már maximális vészhelyzetbe léptünk

// HIRDETÉS

Szinte semmi sem változott a pénteki vészhelyzethez képest, csak már büntethetnek is a rendőrök.

A kormány hétfőn elfogadta a veszélyhelyzetre vonatkozó határozatot (2020/55), mely módosítást is tartalmaz ahhoz a változathoz képest, amit a vészhelyzeti bizottság korábban bemutatott. Az egyik ilyen módosítás, hogy 16-ról 8-ra csökkentette azoknak a számát, akik temetéseken, esküvőkön, keresztelőkön, más családi eseményeken részt vehetnek egy zárt térben.

Amit jó észbe vésni, hogy kötelezővé válik a maszk viselése, és immár büntetések is kiszabhatóak, ha valaki például úgy száll fel egy buszra, hogy nincs rajta maszk. A határozatban foglalt rendelkezések megszegése 500 lejtől 15 000 lejig terjedő bírságot von maga után, nem árt tehát ismerni ezeket.

Töltsünk ki nyilatkozatot, ha 30 kilométernél távolabb megyünk a lakóhelyünktől, az újfajta nyilatkozaton pedig adjuk meg a valós indokot, hogy miért utazunk. Minden esemény tilos, kezdve a nyílt téren szervezett koncertekkel, körmenetekkel, sporteseményekkel, a beltéri munkaügyi találkozókon vagy konferenciákon át a háromnál több személyt egybegyűjtő bárminemű szabadidős tevékenységig. Háromnál több személy nem sportolhat együtt, még csak sétálni sem lehet ennél többen, ez nem érvényes persze a több mint háromtagú családokra.

Külföldi állampolgárok csak indokolt esetekben léphetik át a határt, például ha rokonaik élnek Romániában, itt dolgoznak vagy élnek, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. A teraszok továbbra is zárva tartanak, tilos tehát ételt vagy italt fogyasztani a bárok, szállodák, kávézók vagy más vendéglátó helyek nyílt teraszán.

Szigorú szabályok betartása mellett megnyíltak a kisebb bevásárlóközpontok, az utcafrontra nyíló üzletek, fogászatok, optikusok, szépségszalonok, ruhatisztítók, viszont továbbra is zárva maradnak a játéktermek, a strandok, a fogadóirodák, az edzőtermek, stb.

Bár a parlamentnek is jóvá kell hagynia a veszélyhelyzet intézkedéseit részletező törvényt, ettől függetlenül az hétfőn hatályba lépett, így a rendőrség máris büntetéseket szabhat ki. Amire azért van szükség, mert a hétvégén láthattuk, hogy mit von maga után, ha szünetelnek a büntetések. Hiába hirdetett vészhelyzetet már pénteken a vészhelyzeti bizottság, nem volt jogalap arra, hogy megbüntessék a rendeletszegőket. Ahogyan Ludovic Orban kormányfő fogalmazott, a határozat elfogadásával a vészhelyzeti szintről a maximális vészhelyzeti szintre léptünk.

A veszélyhelyzet mától (május 18-tól) 30 napig tart.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro