// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Gyászlobogó került a székely zászló helyére Csíkszeredában

// HIRDETÉS

Kék-arany helyett feketébe borul a Székelyföld, ha minden olyan önkormányzat követi Rádulyék példáját, melynek homlokzatáról levetették a székely zászlót.

A csíkszeredai városháza tanácsterméből – egy jogerős bírósági ítéletnek megfelelően – a sajtó jelenlétében eltávolították csütörtök délelőtt a magyar, a székely és a városzászlót, amelyek helyébe azonban  az ítélet elleni tiltakozásul egy fekete zászlót tettek. A csíkszeredai polgármesteri hivatal honlapján megjelent közlemény szerint Ráduly Róbert Kálmán polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: „Csíkszereda önkormányzata gyászolja a demokráciát, az emberi jogokat”. Az elöljáró ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a közösségeken egyre inkább eluralkodó beletörődő magatartás helyett Csíkszereda azt próbálja jelezni, hogy

ez így nem mehet tovább.

Ráduly szerint a közeljövő közösségi és politikai feladata az, hogy a „szekus világ” helyén olyan berendezkedést valósítson meg, ahol az emberi jogokat, és a közösségi jogokat nemcsak a kijelentésekben, hanem ténylegesen is gyakorlatba ültetik, és ahol a közigazgatásban is biztosítják a magyar nyelv teljes körű használatát. Úgy vélte, ehhez arra van szükség, hogy minden önkormányzat, amelyet bírósági úton köteleznek a székely, a magyar és a helyi zászlók eltávolítására, Csíkszeredához hasonló módon járjon el.

Füleki Zoltán alpolgármester arról számolt be, hogy a zászlók eltávolítására vonatkozó jogerős határozat miatt

panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Az alpolgármester személyesen is csatlakozott korábban a város oldalán a perhez, hogy ezáltal lehetővé váljon az ügy strasbourgi folytatása.

Dan Tanasă tavaly nyáron indított pert azzal a céllal, hogy kötelezzék a polgármestert minden olyan zászló eltávolítására a városháza tanácsterméből, amelyeket megítélése szerint törvénytelenül helyeztek ki oda. A marosvásárhelyi táblabíróság május 17-én hozott jogerős ítélete értelmében a felperes a határozat végrehajtására szólította fel a polgármestert. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.