// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Gulág-film női főszereplője kapta az első magyar Emmy-díjat

// HIRDETÉS

Gera Marina az Örök télben nyújtott alakításával érdemelte ki a televíziózás Oscarját.

Amikor a tavalyi Filmtettfeszten alkalmam volt moderálni egy beszélgetést Szász Attilával, az Örök tél rendezőjével és Köbli Norberttel, a film forgatókönyvírójával, illetve Murádin János Kristóf történésszel, nem sejtettem, hogy a film- és televíziótörténelem majdani első Emmy-díjas magyar produkciójának alkotóival beszélgetek éppen. Pontosabban: maga a film nem, de női főszereplője, Gera Marina elnyerte a „tévés Oscart” a Nemzetközi Emmy-díjak gáláján. Sőt, nemcsak ez volt az első elnyert magyar Emmy-díj, hanem ez volt az első alkalom, hogy magyarországi produkciót egyáltalán jelöltek az elismerésre.

Szimbolikusnak is tekinthető egybeesés, hogy a díjat épp a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, november 25-én adták át New York-ban. Az Örök tél ugyanis nekik állít emléket, egy „málenkij robot”-ra hurcolt, Gulágot megjárt magyarországi sváb fiatalasszony megindító történetén keresztül.

Gera Marina egy brazil, egy brit és egy indiai jelölttel versenyzett a díjért.

A Nemzetközi Emmy-díjkiosztónak nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozása: legjobb tévéfilm kategóriában jelölték Bergendy Péter Trezor című, 1956-os történetet feldolgozó filmjét, amelyről itt írtunk; ennek forgatókönyve szintén Köbli Norbert munkája – a film végül nem kapott díjat.

Gera Marina a díjat a Szovjetunióba elhurcolt magyarok emlékének ajánlotta:

A színésznővel nemrég a Magyar Nemzet készített interjút, ebből idézünk:

„Egy anyát alakítok, akit elszakítanak a gyermekétől és egy szovjet kényszermunkatáborba visznek. Azt nem tudom, hogy milyen lehet málenkij roboton lenni, de azt el tudom képzelni, hogy milyen szörnyű, ha nem láthatod a szeretteidet. Két hónap alatt kellett felkészülnöm a szerepre, diétáztam, negyvenhat kilóra fogytam, mert az elhurcoltakat is éheztették a lágerekben. Teljesen az én karakteremre épült a film, minden egyes felvételen, szinte az összes képen rajta vagyok. (…) A művészetnek az is a lényege, hogy közelebb hozza a történelmet egy személyes történeten keresztül, hogy átélhessük és átérezhessük. Emlékeznünk kell, hogy mi magunk is jobban megértsük a múltunkat, mert az el nem mondott történetek bennünk lappanganak nemzedékeken át. Ezeket a traumákat fel kell dolgoznunk, hogy tudjuk, mi az, amit el kell kerülnünk.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro