// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Gondtalanul száguldozott a forgalommal szemben egy autós az egyik erdélyi autópályán

// HIRDETÉS

Mindaddig, amíg a többi autós jelzései alapján a rendőrök le nem kapcsolták.

Úgy tűnik, az autópályák hiánya mellett továbbra is a már meglévő sztrádák rendeltetésszerű használatára való képtelenség jelenti az egyik legnagyobb problémát Romániában.

Az utóbbi időben szinte bevett gyakorlattá vált, hogy akár több mint száz kilométerrel is túllépik a megengedett 130 kilométeres óránkénti sebességet, de a jelek szerint ez még az ártatlanabb gyakorlat.

Most ugyanis az észak- és a dél-erdélyi autópályát összekötő A10-es sztrádán kedden egy férfi a forgalommal szemben száguldozott a Torda és Szászsebes közötti szakaszon.

Az önmagára és a többi autósra is veszélyes sofőrre a többi autós hívta fel a rendőrség figyelmét, amely azonnal igyekezett is lekapcsolni.

Ez sikerült is, de addigra a 72 éves, balázsfalvi férfi már 9 kilométert tett meg a forgalommal szemben.

Teljesítményéért 1305 lejes bírságot róttak ki rá, és 120 napra a jogosítványát is bevonták.

Remélhetőleg ebből tanulva legközelebb odafigyel, hova sorol be az autópálya-felhajtón.

Mint ahogy mindenki más is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről
Krónika

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről

Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

// még több főtér.ro