// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Gondok vannak az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával

// HIRDETÉS

Egy moldovai magánegyetemen lett doktor Florin Iordache.

Szövetágvételek forrásmegjelölés nélkül, saját cikkekre való hivatkozás, sajtóközlemények a bibliográfiában, rengeteg táblázattal és grafikonnal felduzzasztott soványka dolgozat – ezek a legfőbb problémák Florin Iordache igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatban a România Liberă szerint.

A lap munkatársai megvizsgálták a miniszter disszertációját, amelyet Iordache a Moldovai Nemzetközi Szabad Egyetem nevű magán felsőoktatási intézményben védett meg 2007-ben.

A disszertáció azt vizsgálja, hogy milyen hatásuk van a nagy nemzetközi cégeknek Románia EU-csatlakozására. A dolgozat csupán 130 oldalas, a szerzőnek azonban a következtetésekkel, a zárszóval és 32 melléklettel sikerült felduzzasztania 180 oldalasra. A mellékletek többségén nem Iordache készítette, csak átvette különféle forrásokból. Hivatkozik sajtóközleményekre, intézményi jelentésekre, sőt, még a Wikipediára is.

A lap szerint a miniszter kiterjed szövegrészeket vett át egy interjúból, amelyet Mihai Răzvan Ungureanu volt külügyminiszter adott 2007 januárjában a Rompres (jelenleg Agerpres) hírügynökségnek. Arra azonban gondja volt, hogy az egyes szám első személyben tett kijelentéseket átírja egyes szám harmadik személyre.

A disszertáció bibliográfiája 144 címet tartalmaz, ebből azonban harminc Iordache saját cikke. A miniszter ugyanakkor hat orosz nyelvű könyvre is hivatkozik, holott CV-jében azt írja: franciául és angolul tud.

A România Liberă cikke azt is megállapítja, hogy a disszertáció szövegéből szinte teljesen hiányoznak az idézőjelek.

A lap megkeresésére Florin Iordache nem kívánt nyilatkozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.