// 2025. december 23., kedd // Viktória

Gólok és operettek a Szent László Napokon

// HIRDETÉS

És ne feledkezzünk meg a legújabb dizájntrendekről sem.

Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon – a Szent László Napok keretében – is megjelent a Design-hét, melynek célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal alkotóknak, valamint megismertesse a szélesebb közönséggel is a formatervezés világának legújabb trendjeit. A szerdai megnyitón elhangzott: az erdélyi tervezők nincsenek lemaradva más, európai társaiktól, a gyártók körében azonban szükségszerű lenne egy átfogó technikai fejlesztés.

A nyitóbeszélgetésen elmondták: a Patiumi Keresztény Egyetem már a kezdetektől partnere volt a sepsiszentgyörgyi rendezvénynek, így természetesnek vették, hogy idén Nagyváradon is megszervezik azt, és elhívják a székelyföldieket és termékeiket. Az érdeklődők a Szent László Napok alatt megtekinthetik a kiállított tárgyakat a vár kazamatájában.

Az este folyamán a várbéli Nyári Színház színpadán a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott Operettisimo szórakoztatta az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket. A zenekar tagjai – Kolcsár Katalin, Plesa Róbert, Rigmányi István, Kolcsár Péter, Deák Albert és Gyenge Zoltán Balázs – pillanatok alatt fergeteges hangulatot teremtettek a magyar operettirodalom legismertebb dalaival. A zenészek azért nem hagyták cserben a focirajongókat sem: ugyanis a magyar-portugál meccs góljainak aktuális számáról is tájékoztatták a nagyérdeműt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro