Most biztosan azt hiszi a tisztelt olvasó, hogy ez egy vicc. De nem az.
Többször is elolvastuk ezt a hírt a Mediafax hírügynökségen és az egyik temesvári hírportálon, annyira hihetetlennek tűnt, hogy ilyesmi előfordulhat. Márpedig nagyon úgy tűnik, ez tényleg megtörtént, és nem a Times New Roman agyszüleménye az eset.
A Temes megyei Gavosdián (régebbi nevén Krassókövesd, románul Găvojdia) történt, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) helyi vezetőjét, Ramona Dzitacot azzal gyanúsították meg, hogy ellopott egy strandpapucsot és egy fürdőruhát egy leánybúcsún. Úgy bukott le, hogy feltöltött magáról egy fotót a Facebookra, melyen az eltűnt holmiban pózolt. A képet felfedezte a megkárosított nő is, aki találkozót kért Ramonatól, hogy tisztázzák az esetet. Lugoson találkoztak, de nem sült jól el a találka. Amikor a lopással vádolt hölgy észrevette, hogy vádlója barátnője titokban videófelvételt készít a beszélgetésükről, nekiesett és ütlegelni kezdte. A barátnő elmondása szerint addig verte a fejét az aszfaltba, amíg be nem tört a feje, időközben kétszer is elájult. A helyszínre a rohammentősök és a rendőrök is kiérkeztek.
Dzitac azt állította, hogy nem lopta el a fürdőruhát és a papucsot, de a konfliktus rendezése érdekében hajlandó lett volna megajándékozni ezekkel az őt megvádoló nőt. Azt beismerte, hogy elvesztette a türelmét amikor meglátta, hogy videófelvétel készül, ezért felpofozta és összekarmolta a barátnőt, akinek a szemüvege is eltört. Az áldozat feljelentést tett a rendőrségen ellene.
Csütörtök este a USR Temes megyei szervezete napirendre tűzte az esetet, Dzitac pedig úgy döntött, hogy benyújtja lemondását.
Nem ez az első eset, amikor Ramona Dzitac verekedésbe keveredett. Korábban a Népi Mozgalom Pártja (PMP) tagjaként több hasonló ügye is volt. Úgy látszik, ez nem volt gátló tényező abban, hogy átigazoljon az USR-hez.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.