// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Fura: egy román férfi kifüggesztette Magyarország zászlaját, még a villanyoszlopot is piros-fehér-zöldre festette

// HIRDETÉS

A Bihar megyei Réven senki nem nagyon érti, hogy mit akar ezzel üzenni az illető. A polgármester mindenesetre már közbeavatkozott.

Sajnos nem tudjuk, hogy milyen megfontolásból tűzte ki Magyarország nem hivatalos, címeres zászlaját a saját háza udvarán egy révi román férfi, de a jelek szerint annyira tetszik neki a piros-fehér-zöld színkombináció, hogy még az utcán található villanyoszlopot is ennek jegyében festette le. Egy jó ideig senkit nem zavart a dolog, aztán a Bihoreanul egyik olvasója szólt az újságíróknak, hogy szúrja a szemét a zászló jelenléte. A lap mindig is kiemelten foglalkozik a Magyarországot vagy az erdélyi magyarokat érintő kérdésekkel, így persze azonnal akcióba lendültek.

Megkérdezték a helyi polgármestert, Dorel Cosmat, hogy mégis, miért tűri el a törvénysértést a településen, tudniillik a törvény értelmében idegen országok zászlaját csak hivatalos személyek látogatásakor, ünnepkor vagy nemzetközi találkozók alkalmával lehet kifüggeszteni. Az elöljáró  – aki szerint a ház tulajdonosa egy ízig-vérig román férfi, csak kissé megszállott – máris intézkedett, hogy megszüntesse a törvénytelenséget. Múlt pénteken személyesen ment el a házig, hogy felszólítsa a férfit a zászló eltávolítására és a villanyoszlop újrafestésére, de senki nem nyitott neki ajtót, így hát nem maradt más választása, írosos felszólítást hagyott neki – derül ki a lap beszámolójából.

Várhatóan ennyivel le is zárul a furcsa történet, már ha a férfi szót fogad, és tényleg leveszi a zászlót. Ellenkező esetben megtudhatja, amit Székelyföldön már régóta tudnak, nevezetesen azt, hogy mennyi bírság jár egy ártalmatlan zászlóért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro