// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Független jelölteket sem indít az EMNP a választáson

// HIRDETÉS

Ehelyett inkább az önkormányzati képviselők munkájára összpontosít.

Mégsem indít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) független jelölteket a decemberi parlamenti választásokon - jelentette be Szilágyi Zsolt, a párt elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Toró: az EMNP nem akar bűnbak lenni

Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja országos elnökségének a döntése nyomán nem indul függetlenként a decemberi romániai parlamenti választásokon.

Emlékeztetett arra, hogy amikor október 13-án bejelentette az indulását, arra is kitért, hogy jelöltsége véglegesítéséhez az EMNP elnökségének az egyetértésére van szükség. Hozzátette, maga is tagja annak az elnökségnek, amely minden szempontot mérlegelve végül úgy döntött, hogy az EMNP jogilag független jelöltekkel sem vesz részt a választásokon.

Toró szerint késhegyen billeg, hogy az RMDSZ-nek sikerül-e átlépnie az ötszázalékos küszöböt, és az EMNP elnöksége nem akarta felvállalni annak a kockázatát, hogy bűnbakká tegyék, ha az RMDSZ öt százalék alatti eredményt ér el.

A politikus elmondta, az erdélyi és a Kárpát-medencei viszonyokat is figyelembe véve, hosszas elemzés után hozták meg a döntést, akkor, amikor egyes megyékben már össze is gyűlt a jelöltek indításához szükséges számú támogató aláírás.

„Úgy döntöttünk, hogy most nem indulunk,

erőinket a párt és az önkormányzati képviselők munkájára összpontosítjuk. A politikai harc több csatából áll, ez a harc néha azt is jelenti, hogy az ember erőt gyűjt, igyekszik bölcsen dönteni, és a kihívásokkal szembenézve megpróbál még nagyobb erőt felmutatni" - fogalmazott Szilágyi Zsolt.

Szilágyi Zsolt kijelentette: az EMNP politikai közössége továbbra is azokat a hiteles jelölteket fogja támogatni, „akiknek nincsenek korrupciós ügyei, akik nemcsak a választási kampányban, hanem azt követően is bátor és elkötelezett harcosai az erdélyi magyar önrendelkezési törekvéseknek, Székelyföld területi autonómiájának, (...) akik meg akarják jeleníteni Erdély regionális érdekeit, és a románokkal együtt tudnak harcolni e regionális érdekek érvényesítéséért, ha kell, Bukarest ellenében is”.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy már az október 7-én tartott országos választmányi ülésen eldöntötték, hogy pártként nem indulnak a választásokon. Akkor azonban biztosították annak a lehetőségét a párt megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.

Szilágyi Zsolt a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: Kovászna megyében Toró T. Tibor országos alelnök, Bihar megyében Csomortányi István megyei elnök, Maros megyében pedig Bereczki Ferenc megyei elnök jogilag „független jelöltségéhez” gyűjtöttek aláírásokat, de

az elnökség döntése nyomán egyikük sem indul a választáson.

Arra a kérdésre, hogy milyen Kárpát-medencei viszonyokra voltak tekintettel, amikor a döntést meghozták, Szilágyi Zsolt elmondta, az EMNP vezetőinek sok éves kapcsolatai fűződnek Erdélyen kívüli személyiségekhez, és az ő véleményüket is meghallgatták. A politikus hozzátette azonban, hogy a döntést végül önállóan, az érintett megyék szervezeteinek a vezetőivel egyetértésben hozták meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro