A multikulti Kolozsvár központjában. Állítólag fegyverrel. A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete az incidensnek.
FRISSÍTÉS:
A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Az eset a február 24-éről 25-ére virradó éjszakán történt, a kolozsvári Szappany (Tipografiei) utcában, adja hírül a Știri de Cluj.
A helyszínen tartózkodó tanúk szerint egy csapat fiatal feltartóztatta az áldozatokat, mivel magyarul beszéltek. A szóváltás fizikai erőszakba torkollt, és egy adott pillanatban az egyik támadó gázpisztolyt rántott, a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal irányába lőtt, aztán fejbe verte áldozatát a fegyverrel. A tanúk kihívták a rendőrséget.
A Kolozs Megyei Rendőrség szóvivője, Carmen Jucan nyilatkozata szerint két ismeretlen támadt három fiatalra, egy szóváltást követően. A három fiatalt a sürgősségre szállították, mivel egyikük elég súlyosan megsérült. Az áldozatok feljelentést tettek. A rendőrség vizsgálatot folytat a támadók azonosítása és előállítása érdekében. Ami a fegyverhasználatot illeti, a vizsgálat elindításának pillanatában nem sikerült bizonyítani, hogy a gázpisztolyt használták is.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.