// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Főszerepben a kolozsvári filmkészítők

// HIRDETÉS

Kolozsvári filmesek, figyelem! Május 12-ig lehet jelentkezni a TIFF és az Ecsetgyár közös pályázati kiírására. A fődíj: 1000 euró.

Idén tizenharmadik alkalommal szervezik meg május 30 – június 8. között Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált, avagy a TIFF-et. Ennek egyik részeként évről évre pályázatot hirdetnek amatőr és profi filmesek számára, mintegy lehetőséget teremtve a helyi alkotóknak a bemutatkozásra és az egymással való megméretkezésre.

A Kolozs megyei lakhellyel rendelkező, vagy a megyében tanuló/dolgozó művészek május 12-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 30 perces munkáikkal. Az elfogadott formátumok: Quick time, FullHD – 1920 x 1080, Codec h264 vagy mpeg2 (Data rate 15 – 20 mbs, Stereo aac).

A versenybe 2013. június 10 – 2014. május 12. között készített, románul feliratozott vagy szinkronizált mozgóképes alkotással lehet benevezni. Ezeket a kitöltött jelentkezési ívekkel együtt a TIFF-ház címére kell küldeni (Universității u. 6. sz.)

A szervezők május 30-án közlik, melyek a beválogatott filmek, a legjobbakat a TIFF keretében is levetítik. Arról, hogy kit illessen meg az 1000 eurós fődíj, egy háromtagú zsűri fog dönteni. Az Ecsetgyár 300 eurós különdíját az nyerheti el, aki aktuális társadalmi kérdéseket feszeget művében. 

A tavaly az Eleven töredék (R. Bántó Csaba és Iszlai József) és az Édes otthon (R. Visky Ábel) című produkciókat ítélte meg a legjobbaknak a zsűri.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.