Több százan keresik a rendőrt lelövő férfit, miközben a rendőrszakszervezet Carmen Dan lemondását követeli.
Több száz, fegyvert és golyóálló mellényt viselő rendfenntartó keresi azt a, rablás miatt nemzetközi körözés alatt álló férfit, aki vasárnap lelőtte az elfogására indult rendőrt a Temes megyei Őszényben. A temesrékasi őrsön szolgálatot teljesítő, 43 éves rendőrt a körözött férfi a mellkasán és a nyakán találta el, és azonnal elmenekült a helyszínről.
Marcel Ionel Lepát mától már nemcsak a Temes megyei rendőrök üldözik: Bukarestből és más megyékből is érkezett rendőri és csendőri erősítés a férfi elfogására. Bukarestből a speciális bevetési egység is Temes megyébe indult.
Eközben a rendőrszakszervezetek sorra állnak a nyilvánosság elé: Carmen Dan belügyminiszter lemondását kérik, illetve az elavult felszerelésre és a rendőrség cinikus vezetésére panaszkodnak.
az állomány 25 százaléka nincs feltöltve, túlórázással pótolják a személyzeti hiányt, és a felszerelésük is hiányos, elavult: a körözött rablónak sokkal jobb és modernebb fegyvere volt, mint a rendőrnek, akit lelőtt, nyilatkozta hétfőn Dumitru Coarnă, a Rendőrök és Szerződtettet Munkatársak Országos Szakszervezetének (SNPPC) elnöke.
A rendőr, amikor a körözött férfi felkutatására indult, nem tudta, hogy az illető rendelkezik fegyverrel, az ő szolgálati fegyvere pedig olyan '74-es Carpaţi pisztoly volt, amilyet a rendőrök és csendőrök 80 százaléka hord, ugyanis 45 éve ez a rendszeresített típus. Egyedül az igazságügyi rendőrök rendelkeznek modern pisztollyal, árulta el a szakszervezetis, de vannak helyzetek, amikor a rendőrök még Carpaţi pisztolyhoz sem jutnak.
A tegnap lelőtt rendőr már a negyedik, aki Carmen Dan mandátuma alatt veszítette el az életét, a belügyminiszternek már rég le kellett volna mondania. Gyakorlatilag a munkája miatt veszítette életét idén januárban az a kriminológus is, aki egy egész éjszakai helyszínelés után nem kapott pihenőnapot, reggel bement dolgozni, és agyvérzést kapott, családjától pedig megtagadták a kártérítést, emlékeztetett Coarnă, aki felemlegette a 47 késszúrással megölt suceavai rendőr, illetve az őrsön megkéselt nagybányai rendőr esetét is.
és most azonnal le kell mondania, követeli Bogdan Bănică is, egy másik rendőrszakszervezet, a SNPR Decus alelnöke. Bogdan Bănică szerint minden rendőr tudtán kívül öngyilkosságot vállal, amikor elfogadja a jelenlegi munkakörülményeket, a rendszer közönyét és cinizmusát.
A rendőrség hivatalos közleménye szerint tegnap fegyveres és civilben lévő rendőrök szálltak ki az őszényi lakáshoz, ahol a körözött gyanúsítottat azonosították. Körbevették a házat, a gyanúsított kiugrott az ablakon, és lelőtte a rendőrt, akivel szembetalálkozott. A mellkasán és nyakán eltalált férfit a mentősök próbálták újraéleszteni, sikertelenül.
A körözött férfi bemenekült egy udvarra, ahonnan megpróbált ellopni egy autót. Nem sikerült neki, mert az egyik rendőr utolérte, és többször is rálőtt, a vállán sebesítette meg. Ennek ellenére a férfi el tudott szaladni.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.