// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Fődíjat nyert a Fehér Isten Cannes-ban

// HIRDETÉS

Mundruczó Fehér Isten című filmje nyerte az Un certain regard nevű szekció fődíját Cannes-ban.

A legjobb kutya alakításért járó Palm Dog után a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenyét is megnyerte a Fehér Isten. 

A 39 éves rendezőnek ez a hatodik filmje, és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába. A Fehér Isten magyar-német-svéd koprodukcióban készült, vezető producere Petrányi Viktória

Mundruczó Kornél alkotása révén először szerepelt a Magyar Nemzeti Filmalap gyártási támogatásával készült játékfilm a cannes-i filmfesztiválon.

A British Film Institution munkatársa kiemelte, hogy

„rég látott ennyire hatásos filmet, ami úgy indul, mint egy szokásos Disney családi film, majd egy ponton átvált rettegésbe, míg végül egy apokaliptikus világképpel engedi útjára a nézőt”.

Véleménye szerint Mundruczó Kornél Európa egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb rendezőjeként vonul be a filmtörténelembe. A több mint 270 kutyát mozgató alkotás világviszonylatban is különleges vállalkozás, hiszen eddig egy filmben sem használtak ennyi élő kutyát, mindenféle CGI-trükk nélkül.

A Fehér Isten Mundruczó meghatározása szerint „politikai melodráma”, s annak a nagyon jó nemzetközi sajtóvisszhangja után elsősorban az otthoni fogadtatásra nagyon kíváncsi. „Nagyon bízom abban, hogy a magyar társadalom hajlandó lesz ezzel a filmmel kommunikálni”.

Fotó: Fehér Isten Facebook

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro