A Copa America győztese lett a katari torna fináléjának első résztvevője, az ötödik nekifutásra talán legjobb világbajnokságát játszó Messi és az ifjú titán Álvarez ellen már nem segítettek Dominik Livaković kapusbravúrjai.
A meccs franciái: az argentinok. Egyenes kiesés világbajnoki meccsen eddig csak a franciák tudták megverni a horvátokat, 1998-ban az elődöntőben és négy éve a fináléban. Most a Messi-Álvarez páros is megtette. A nap hagyománykövetője: Argentína. Világbajnoki elődöntőben egyszerűen nem tud veszteni, hatból hatszor jutott a döntőbe. Ki gondolta volna három hete, a Szaúd-Arábia elleni veresége után, hogy Messinek még lesz egy esélye a trófea megszerzésére? A meccs győztes taktikája: a kontrafutball. Argentína tanult a brazilok kieséséből, és nem ment fejjel a horvát falnak. Álvarez kiugrásai viszont öt perc alatt így is eldöntötték a meccset. A meccs Haalandja: Julián Álvarez. Klubjában, a Manchester Cityben csupán a norvég klasszis cseréje az ifjú argentin csatár, a válogatottban viszont nincs posztriválisa – így Messi mellett ő is bejelentkezett a gólkirályi címre. ELŐDÖNTŐ: ARGENTÍNA–HORVÁTORSZÁG 3-0 Argentína: E. Martínez – Molina (Foyth, 86.), Romero, Otamendi, Tagliafico – Fernández, Paredes (Li. Martínez, 62.), De Paul (Palacios, 74.), MacAllister (Correa, 86.) – Messi, J. Álvarez (Dybala, 74.) Horvátország: Livaković – Juranović, Lovren, Gvardiol, Sosa (Oršić, 46.) – Modrić (Majer, 81.), Brozović (Petković, 50.), Kovačić – Pašalić (Vlašić, 46.), Kramarić (Livaja, 72.), Perišić Gólszerzők: Messi (34. – 11-esből), J. Álvarez (39., 69.) A góllövőlista élmezőnye: 5 gólos: Kylian Mbappé (francia), Lionel Messi (argentin) 4 gólos: Olivier Giroud (francia), Julián Álvarez (argentin) 3 gólos: Enner Valencia (ecuadori), Cody Gakpo (holland), Marcus Rashford, Bukayo Saka (angolok), Álvaro Morata (spanyol), Richarlison (brazil), Gonçalo Ramos (portugál), A szerdai program: Franciaország–Marokkó (21.00).
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.